Somogyban segítettek a velencei tűzoltók a pénteki vihar után

Szerző: user

2021-06-28

Bár nem volt országosan jellemző a péntek esti hidegfronttal érkező viharos szél és csapadék, bizony akadtak bőven olyan térségek, amelyeket keményen letarolt a vihar. Így volt ez Somogy megyében is, Kadarkúton és környékén, ahol – mások mellett – két Fejér megyei önkéntes tűzoltó egység, a velencei és a csókakői is segített a károk helyreállításában, enyhítésében. Két lakóépületen is reggeltől estig dolgoztak a derék lánglovagok, saját szabadidejük terhére, ahogy szoktak: önfeláldozóan. Alábbiakban a Velence ÖTE szóvivője, Horváth-Szabó Nóra beszámolóját olvashatjuk:
A pénteken lecsapott hatalmas vihar és jégeső által okozott károk elhárításában kérte segítségünket a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Vasárnap hajnal 4 órakor indult csapatunk Kadarkútra. Megérkezésünkkor az önkormányzat épülete előtt – Csókakő ÖTE-vel együtt – a helyi operatív törzstől megkaptuk a pontos címeket, ahol már nagyon várták a segítségünket.

Két családi ház beázásánál tudtuk segíteni este 8 óráig, egyiken eltávolítottuk a jég által megrongált cserépfedést, majd régi cserepekkel pótoltuk a hiányosságot. A másik épületen lebontottuk a palatetőt, a tetőléceket és ideiglenes fóliázással védtük meg a beázás ellen.

Szeretnénk köszönetet mondani Kadarkút polgárainak, akik az őket ért hatalmas károk ellenére is gondoskodtak rólunk, étellel-itallal láttak el minket.

Külön köszönjük egyesületünk tagjainak, hogy helyt álltak, munkahelyükről szabadnapot vettek ki, családi programjaikat átszervezve, a tűző napon ott voltak, segítettek, itt is bizonyították egyesületünk fontosságát.

🚒 Pintér László
🚒 Gágyor István
🚒 Tarnóczi Krisztián
🚒 Somorai Tamás
🚒 Jakab Zoltán
🚒 Novák András

Büszkék vagyunk rátok!

-VÖTE-

Vörösmarty Rádió


Kövess minket

Kiemelt partnereink

2023. szeptember
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by user

2021-06-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami