Vidi: Simek Újpestre megy, Disztl László lesz az utánpótlás első számú vezetője

Szerző: Mátay Balázs

2026-06-08

Ahogy arról már korábban – még részletes konkrétumok nélkül – beszámoltunk, mostantól hivatalos: 4 év után távozik a Videoton FCF utánpótlásának éléről Simek Péter. Az egykori válogatott szélső, aki kilenc évet munkálkodott a klub utánpótlásában, július 1-jétől az Újpest FC akadémiájának igazgatója lesz. Utódaként Disztl Lászó tevékenykedik majd a jövőben a fehérvári utánpótlás első számú vezetőjeként, mint szakmai vezető. Nem ismeretlen a feladat a korábbi remek, válogatott védő számára, aki kétszer is dolgozott már vezetőként az utánpótlásban, de volt többször vezetőedzője az első csapatnak is.

Disztl László munkáját felső szekcióvezetőként (az U12 és U19 közötti korosztályokért felel) Palkovics István segíti majd, míg az alsó szekció (U6-U11) vezetője továbbra is Palánki Csaba marad. Nem változik a női szakág szakmai vezetőjének személye – Andorka Péter – és az utánpótlás operatív vezetője – Schneider Patrik – sem.

A távozó Simek a Vidi mellett a legtöbb időt Újpesten töltötte aktív játékosként, a legnagyobb sikereit ott érte el a bakonycsernyei származású sportember. Új kihívását Dárdai Pál invitálására fogadta el, s nem lesz ismeretlen számára a másik három új utánpótlás szaki, leendő vezetőtársai, Fehér Csaba, Kulcsár Árpád és Sontra Csaba sem, akik korábban szintén futballoztak, illetve más pozícióban dolgoztak a liláknál.

Simek Péter kérdésünkre elmondta, hogy Dárdai Pál személye és újpesti múltja nyomott a latban leginkább, amikor elfogadta a felkérést, de hatalmas motivációt és egyben kihívást lát a lilák akadémiájának vezetésében.

Disztl László így fogalmazott régi-új feladata kapcsán: „Azt gondolom, Peti nagyon jó munkát végzett az elmúlt években, amiért köszönettel tartozunk neki. Az irány és az alapelvek adottak az utánpótlás szakmai vezetéséhez. Az a célunk, hogy a klub filozófiáját képviselve mindent megtegyünk azért, hogy minél több fiatalt neveljünk ki és minél többen érdemeljék ki a lehetőséget az első csapatban”

(Fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. június
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2026-06-08

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet