Újpest-veréssel bajnok a Fradi!

Szerző: Mátay Balázs

2022-04-24

Aligha lehet szebbet elképzelnie egy Ferencváros szurkolónak, mint az ősi “ellenség”, az Újpest legyőzésével bajnoki címet ünnepelni az Üllői úton. Ma ez összejött a Fradinak, a hazai derbi 2-1-es sikere azt jelentette, hogy a hátralévő 4 fordulóban már senki sem előzheti meg. A lila-fehérek alaposan megdolgoztatták az aranyért az FTC-t, az utolsó pillanatig izgalmas volt a mérkőzés, de összességében véve megérdemelten diadalmaskodott a zöld-fehér alakulat, mert – mint ahogy ezen a meccsen aktuális ellenfelénél – egész idényben is éppen annyival volt jobb a teljes mezőnynél, ami az elég volt a sikerhez.

A derbin Zivzivadze az Újpestnek szerzett korán vezetést 11-esből, de még az első félidő hajrájáig fordított a Ferencváros Tokmac és Vécsei góljaival.

A maradék négy találkozón már nem lesz izgalom a zöld-fehérek oldalán, ezeken a meccseken nyilván az ifjak és a kevesebbet játszók kapnak szerepet, illetve ezek a mérkőzések már jól szolgálják a nyáron kezdődő BL-selejtezőkre való felkészülést is.

Az NB I-et illető nyitott kérdés még, hogy a Puskás Akadémia és a Kisvárda közül ki lesz az ezüstérmes, illetve, hogy a mélyen a várakozások alatt teljesítő MOL Fehérvár legalább a 4. helyet meg tudja-e szerezni? Mert ha közben a Fradi megnyeri a Magyar Kupa fináléját a Paks ellen, akkor ez még kaput nyithat a Vidinek is az európai kupaporondra.

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. július
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2022-04-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami