Vadászbaleset Perkátán – hasba lőtte társát

Szerző: Media24

2023-02-18

Perkáta külterületére kértek rendőri segítséget ma (2023. február 18-án) 9 óra körüli időben, ahol egy vadászat során baleset történt. A rendelkezésre álló adatok alapján a rendezvényen résztvevő 61 éves férfi sörétes fegyverből leadott lövésből eredő sérüléseket szenvedett. A sérült vadászt a mentők kórházba szállították.

Az ügy körülményeinek tisztázása érdekében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói adatgyűjtést és helyszíni szemlét végeztek.

(FVMRFK)

Frissítés:

Tények-ben elhangzott információk szerint nyulakra és fácánokra céloztak, amikor az egyik vadász a sörétes puskájával hasba lőtte társát. Valószínűleg közelről találhatta el a férfit.

Szakember szerint hibázhatott a vadász: a balesetek többsége abból származik, hogy a tiltott lőirányokat nem tartják be, vagyis olyan irányba áll a fegyver csöve, hogy azzal könnyen eltalálhat valakit. Hozzátette, hogy szerencséje volt a férfinek, hogy túlélte a lövést.

Nyilvánvalóan a teljes igazságra majd a hivatalos rendőrségi nyomozás és vizsgálat során derül fény. Szerencsére emberéletet nem követelt az incidens.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-02-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami