Felderítők Napjával zár évadot Pákozdon a KEMPP

Ünnepélyes keretek között, a Felderítők Napjával zárja a 2026-os évadot a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. November 7-én, szombaton 10.00 és 16.00 óra között gazdag hadtörténeti programkínálattal, szakmai előadásokkal és látványos bemutatókkal várják a látogatókat. A belépés ingyenes.

A szombati programsorozat 10.00 órakor a megnyitóval és koszorúzással kezdődik, majd előadások következnek az MN-MH 74. Felderítő Zászlóalj történetéről ((1961–1996), valamint túlélési technikáról és a képzés fejlődéséről. Ezután dinamikus bemutatón követhetünk végig egy autós ellenőrző és áteresztő pont elleni támadást és titkos dokumentumok megszerzésére irányuló műveletet, majd 13.30 órától filmvetítés következik „A feladat” és „A csend harcosai” címmel. 16.00 órakor a sztélénél ünnepélyes zászlólevonással zárul az évad.

Egész nap várja látogatóit a fegyverzeti és technikai eszközök kiállítása, az ejtőernyős felszerelésektől a búváreszközökig, lesznek továbbá interaktív bemutatók és vezetések a KEMPP-ben igény szerint.

Az évadzáró után a Katonai Emlékpark módosított nyitvatartás szerint üzemel. A létesítmény pénteki, szombati és vasárnapi napokon továbbra is látogatható lesz 10.00 és 16.00 óra között.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. november
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2026-11-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet