Néma segélykérő jelzést vezet be a magyar rendőrség

Az úgynevezett néma segélykiáltás, a nemzetközi szinten Signal for Help néven ismert segítségkérő mozdulatsor bevezetésén dolgozik a rendőrség, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek némán is tudjanak jelezni, segítséget kérni – jelentette be az ORFK Rendészeti Főigazgatóság közrendvédelmi főosztálya közterületi őrszolgálati osztályának kiemelt főreferense a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.
A mozdulatsor a segélykérés jelzéseként Kanadából indulva terjedt el világszerte, és a közösségi médián keresztül Magyarországra is elérkezett. A magyar rendőrség számára ugyanakkor nem csupán egy új segítségkérő módszerről van szó, hanem az általa kifejtett nevelő hatásról is, amely megtanítja embertársainkat arra, hogyan figyeljünk egymásra, hogyan vegyük észre a bajbajutottakat magunk körül a rohanó világban, és hogyan nyújtsunk segítséget csendben a megfélemlítettek biztonságát védve.
A segélykérés három elemből áll: a kifelé fordított tenyérből, a hüvelykujj tenyérbe hajtásából, végül pedig a további négy ujj ráhajtásából. Ez a jelzés egy rendőr számára egyenértékű lesz bármely más kommunikációs csatornán tett bejelentéssel. A magyar rendőrség munkatársai azt kérik, hogy ha bárki észleli ezt a mozdulatot, hívja a 112-es segélyhívószámot, hogy az érintett mihamarabb megkapja a segítséget.

A hívás alkalmával pedig a következő adatokat adja meg:

– a bejelentő nevét, telefonszámát;
– hol tapasztalta a segélykérést (helyszín);
– hogyan tapasztalta a segélykérést (mi történt, kinek van szüksége segítségre, kivel volt egy társaságban a segélykérő);
– felmerül-e közvetlen életveszély;
– látja-e még a segélykérőt (ha nem, akkor merre távozott), valamint
– személyleírás a segélykérőről és a vele tartózkodó további személy(ek)ről.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by garanddesign

2021-07-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami