Válófélben lévő feleségét akarta gázrobbanással megölni

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai nyomozást folytattak egy 47 éves férfi ellen, aki 2018. december 31-én 5 óra és 13 óra 30 perc közötti időben a tőle válófélben lévő házastársa mezőszentgyörgyi lakóházában a fürdőszobai falra szerelt átfolyós gázkészülék földgáz betápláló, flexibilis vezetékének kifúrásával gázömlést idézett elő, és annak közelében egy égő gyertyát helyezett el. A kiömlő gáz begyújtotta a lángot, robbanás keletkezett, amitől a mosógép megrongálódott, és a helyiség mennyezetéről a vakolat lehullott.

A sértett a bűncselekmény napján, munkája végeztével lakása bejárati ajtajának nyitásakor arra lett figyelmes, hogy a házból erős gázszag szivárog ki, ezért azonnal elzárta a gázcsapot és értesítette a rendőrséget. A szándékos bűnelkövetéssel kapcsolatban a nyomozás során a gyanú rövid időn belül az asszony férjére terelődött, akit a nyomozók másnap – őrizetbe vétele mellett – közveszélyokozás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

Az eljárásba bevont tűzvédelmi szakértő megállapította, hogy a fürdőszobában előidézett gázömlés, az ott elhelyezett gyújtóforrás alkalmas volt a helyiségben és a szomszédos ház udvarán tartózkodók életének veszélyeztetésére. Az ügy vizsgálata során beszerzett adatok, bizonyítékok és szakértői vélemények alapján a nyomozók 2020 novemberében előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt hallgatták ki a gyanúsítottat.

A lepsényi férfi ügyében a megyei nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték az illetékes főügyészségnek.

(FMRFK)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-05-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami