Céges bulin szúrta hátba ismerősét a csákvári férfi

Szerző: Media24

2022-12-22

Egészségügyi intézményből érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. december 21-én este arról, hogy oda a mentőszolgálat munkatársai beszállítottak egy férfit, aki úgy nyilatkozott, hogy hanyatt esett és megsérült, a kezelőorvos azonban megállapította, hogy a férfit bántalmazás érte. A hátán két szúrt sebet talált, melyek életveszélyes sérülések. 

A rendőrök forró nyomon elindulva, a beszerzett adatok és bizonyítékok alapján néhány órán belül elfogták a feltételezett támadót, egy 29 éves csákvári férfit, akit őrizetbe vétele mellett életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy Csákváron tartott céges rendezvényen előzetes szóváltást és dulakodást követően késsel többször megszúrta a 48 éves sértettet, akinek egy bordája eltörött és a tüdeje megsérült. Hozzá a helyszínen lévők mentőt hívtak, akik a sérültet kórházba szállították. A támadó a bűncselekmény helyszínéről elmenekült, a nyomozók azonban barátjának ingatlanánál elfogták.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az őrizetbe vett gyanúsított vonatkozásában előterjesztést tettek a személyi szabadságát korlátozó bírói kényszerintézkedés elrendelésének indítványozására.

(FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2022-12-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami