Okostanteremmel gazdagodott a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A digitális kompetenciák fejlesztését és a közismereti tárgyak elsajátítását egyaránt szolgáló módszertant és eszközöket egy projektóra keretében mutatták be hétfőn délelőtt. A terem az Alba Innovár Digitális Élményközpont, a város Önkormányzata és a Székesfehérvári Tankerület összefogásával valósult meg ebben az iskolában is.
A projekt a terem kialakításával és az eszközök telepítésével kezdődött, többek között interaktív panelt, 3D nyomtatót, programozható robotokat (Spero Indi és Lego Spike) és speciális bútorzatot kapott az oktatási intézményben erre a célra kiválasztott helyiség. Ezt követően az Alba Innovár és a Vörösmarty Általános Iskola együttműködésének keretében, 2022 szeptemberében kezdődött meg hat tanár felkészítése. A pedagógusok – akik között alsós tanító, humán és természettudományos tantárgyat tanító tanár és informatikatanár is van – megismerkedtek az okostermi oktatási programba integrálható online alkalmazásokkal és eszközökkel. Ennek a programnak köszönhetően az iskola módszertani eszköztára nagyot fejlődött, az intézmény alkalmassá vált arra, hogy megfeleljen a 21. század oktatási kihívásainak.
Hétfőn délelőtt a diákok Gáborfi Balázs tanár vezetésével, projektóra keretében mutatták be az új tantermet. Egy különleges feladatot kellett megoldaniuk: meg kellett tervezniük egy város közlekedésének teljes automatizálását programozással, eszközök összeállításával és működtetésével. Fontos szempont volt, hogy a tanulók ne egyedül, hanem csapatként dolgozzanak, egymásra építve az egyes részfeladatokat.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, a terem nem eszközökről, hanem új típusú módszerekről, valamint a tanárok és a diákok közötti új együttműködésről szól. Alapvetően a probléma felvetésére és csapatmunkában történő megoldására irányítja rá a figyelmet, és nem váltja ki teljes egészében, hanem ötvözi az új típusú és a hagyományos oktatást. Székesfehérvár élen jár a digitális oktatásban, és fontos tudnunk, hogy a város a helyi gazdaság által megtermelt adóforintokat tudja ezekre a célokra fordítani.
Török Szabolcs tankerületi igazgató elmondta, hogy Székesfehérváron egyre több iskola tudhatja magáénak az okosterem nyújtotta lehetőségeket. A megoldandó feladatokat nem a tananyag, hanem maga az élet adja, ezekre kell megfelelően reflektálni. A diákok egyik legfontosabb tapasztalása, hogy megtanulnak csapatban dolgozni, hiszen ennek a képességnek a való életben is döntő szerepe van.
A harmadik évezredben vagyunk, és számos dolgot gyökeresen másképp kell megoldanunk, mint a megelőző évezredben. Vannak és lesznek olyan digitális eszközök, rendszerek, melyek nélkül egyáltalán nem tudunk működni – fogalmazott Laufer Tamás, az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője. Hozzátette, először a pedagógusokat tanítják meg az új módszerek alkalmazására, és csak ezután vonják be a diákokat.
A bemutató projektórán részt vettek dr. Kovács Zsoltné és Szigli István önkormányzati képviselők, valamint jelent voltak a Vörösmarty iskola pedagógusai is, Makainé Vida Bernadett igazgató vezetésével.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás