Kiváló műsor egy kiváló év végén

Szerző: Mátay Balázs

2021-12-23

Ma este rendezte meg évzáró műsorát a Zsigmond Lala Énekstúdió. A három és félórás karácsonyi programban az éneksuli növendékei az egyéni produkcióik mellett a Diótörő és egérkirály, valamint az Abigél musicalek „Lalásított”, rövidített verzióinak tapsolhatott a szép számú, a Köfém Művelődési Ház nagytermét megtöltő publikum. Az est során a magyar és nemzetközi klasszikusok, valamint futó slágereken kívül számos karácsonyi dal is felcsendült. Az eseményen jelen volt Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila is.

Ismét bebizonyosodott, hogy Zsigmond Lala – a Fehérvár Hangja egykori különdíjasa – nemcsak maga remek énekes, de kiváló „trénere” is az énekelni, fejlődni vágyó fiataloknak és azoknak is, akik nemcsak kedvtelésből énekelnek, hanem a zenei pályán szeretnének érvényesülni, előbbre jutni. Ennek ékes bizonyítéka volt a mostani évzáró gála, illetve ékes bizonyítéka minden egyéni és csoportos foglalkozás, amely a Zsigmond Lala Énekstúdióban zajlik.

A keszthelyi származású énekest, Zsigmond Lalát a Fehérvár Hangja különdíjasaként ismerhette meg 2013-ban a közönség, nem véletlen, hogy éppen az egykori királyi koronázóvárosban nyitott éneksulit, amely egyre népszerűbb. Egyéni és csoportos órákat is ad tanítványainak Lala, akinek munkáját rendkívül elhivatottan és lelkesen segíti menedzserként és a legtöbb esetben alkotótársként Kátai Ádám. Mindketten igencsak elégedettek lehetnek csapatukkal, amely már a musicalek világában is villogtatja oroszlánkörmeit. Jövőre újabb remek műsorokkal, musicalekkel készülnek növendékeiknek és közönségüknek.

Érdemes figyelemmel követni őket, itt: (1) ZsigmondLala Énekstúdió | Facebook

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2021-12-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami