Újraélesztés világnapja : sportolók, színészek, katonák és iskolás gyerekek is részt vettek a belvárosi eseményen

Egy ritmusra járt sportoló, színész, iskolás és óvodás egymásra helyezett tenyere pénteken délelőtt a Városház téren, ahol az újraélesztés világnapján éles helyzetet szimuláló mentési bemutatóval, könnyen megtanulható gyakorlatokkal hívták fel a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára. Arra, hogy a tanult technikák időben történő alkalmazásával bárki képes lehet életet menteni.

Napsütéses, őszi délelőtt. A Belvárosban nézelődő turisták, ügyet intéző fehérváriak, hazafelé tartó iskolások. Az idilli kép egy pillanat alatt változik, ahogy egy középkorú férfi hirtelen összeesik a Városház téren. Segítségére két járókelő siet, akik azonnal látják, hogy nagy a baj. Amíg egyikük telefonon segítséget kér, hívja 112-t, addig a férfi már figyeli is a segítségre szoruló légzését. A mentőszolgálat pár pillanat múlva már a vonalban van, és megkezdődik a versenyfutás az idővel, a közös mentés az életért.

Ezzel a szimulációs történettel indult az újraélesztés világnapján a bemutató Székesfehérváron, a Városház téren. Október 16-a a World Restart a Heart Day, azaz az újraélesztés világnapja, amelyet 2012-ben az Európai Újraélesztési Tanács hozott létre azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az újraélesztés fontosságára, a késlekedés nélküli segítségnyújtás és a helyes technikai kivitelezés jelentőségére. Az alkalom egyik kiemelt üzenete, hogy mindenki elsajátíthatja azt a mozdulatot, ami kritikus helyzetben életmentő lehet. Székesfehérváron a Városház téren rendeztek bemutatót és oktatást az alkalomból, ahol az érdeklődő járókelők a hivatásos életmentők segítségével sajátíthatták el az újraélesztést.

Dr. Fábián Károly, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete elnöke köszöntőjében a megelőzés és a segítségnyújtás fontosságáról beszélt. Mint mondta, amennyiben az utcán látunk segítségre szorulót, fontos az azonnali beavatkozni tudás, ugyanis minden egyes eltelt perc 10%-kal csökkenti a túlélés esélyét. „A félelmet le kell győznünk, hiszen az újraélesztést rosszul csak egyféleképpen lehet csinálni: ha nem csináljuk!” – hangsúlyozta.

Az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet Fejér megyei vezető mentő tisztje, Takács Márk fontosnak nevezte, hogy minél többen ismerjék az újraélesztés alaplépéseit, amellyel életet menthetünk a mentő érkezéséig.

A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete, az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet Fejér Megye, a Fejér Megyei Katasztrófadvédelmi Igazgatóság  és az SZFSZC Bugát Pál Technikum közös szervezésében megvalósult eseményen részt vettek többek között a NATO Többnemzetiségű Hadosztály Parancsnokság képviselői, a Vörösmarty Színház művészei, a Fehérvár Enthroners amerikai focistái, a MÁV Előre Foxconn röplabdázói, a FEHA19 jégkorongozói, a Videoton FC női futballcsapata, valamint Szabó Zsolt és Szabó-Horti Dóra, magyar válogatott kosárlabdázók, valamint a DKKA U19-es kosárlabdacsapata.

(OKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2026-10-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet