Így készül a Királyi desszert – a mester megmutatta

Szerző: Media24

2022-06-24

Egy linzer és egy vajas piskótalap, fehércsoki ganache, musttal készült szederlekvár, egy marcipánpecsét és csokispray. Ha ezekkel megvagyunk, már csak néhány óra, pár kőműves és jónéhány cukrászeszköz választ el minket az Andreas Rex sütemény elkészítésétől. Végh József, a Krém cukrászda mestercukrásza mutatta meg a Király desszertversenyen a fehérváriak által a legjobbnak választott süteményét.

Szeder és mogyoró a két fő összetevője Végh József nyertes süteményének. A Krém cukrászda mestercukrásza elmondta, a Királyi desszertversenyre olyan süteményt próbáltak összehozni, ami „alapanyagaiban, bizonyos részeiben, akár létezhetett abban az időben is.” Ez lett az Aranybulla-emlékévhez még nevében is kapcsolódó Andreas Rex sütemény.

Nem egy gyorsan összedobható desszert; ha mindent a nulláról kezdünk, nagyjából 5 órába telik az elkészítése, még a gyakorlott cukrászoknak is, de van olyan összetevője, amit muszáj előző nap elkészíteni. A Krém cukrászai a verseny óta megalkották a fagyi verzióját is a sütinek, ami ízhatásában ugyanazt nyújtja, mint szeletváltozata, csak a műfajnak megfelelően kevesebb tésztával.

Ahogy Végh Józseftől megtudtuk, francia hatásra terjedt el az ő süteményeire és az Andreas Rexre is jellemző sok textúra, a ropogós rétegek, a különböző tésztarétegek és a minél egyenletesebb vágásfelület. Ehhez más szakmákból is merít, és a krémek simításánál előkerülnek a kőműves szerszámok is. A lágy, puha rétegek miatt felvágni is csak fagyasztva lehet.

Az Aranybulla-emlékévben meghirdetett Királyi Desszertversenyre kilenc nevező 13 féle alkotással készült, közülük a fehérváriak szavazata alapján választották ki a nyertest, a Végh József, a Krém cukrásza által készített Andreas Rex süteményt.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2022-06-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami