Csodálatosan megszépült az Aranybulla-emlékmű

Szerző: Media24

2022-04-25

Hétfőn délután helyszíni bejáráson mutatták be a nyilvánosságnak a felújított Aranybulla-emlékművet és környezetét. Az öreghegyi Csúcsos-hegyen található emlékmű az Árpád-ház Programnak köszönhetően a fehérváriak egyik közkedvelt kiránduló- és pihenőhelye lehet.

Esős időben, de annál jobb hangulatban került sor hétfőn délután az öreghegyi Aranybulla-emlékmű és környezete hivatalos átadására és bejárására. Az Aranybulla Emlékév kapcsán már a múlt héten néma koszorúzások helyszíne volt, de a nagyközönség számára most került bemutatásra. Az Árpád-ház Program keretében  az emlékmű és környezetének helyreállítására összesen 650 millió forintot ítélt meg a Kormány. A rehabilitáció célja az volt, hogy a kihasználatlan terület alkalmassá és méltóvá váljon megemlékezések rendezésére, valamint a hétköznapokban kirándulóhelyként funkcionálhasson.

Ennek érdekében az emlékműhöz felvezető két lépcsőn, az András és az Árpád névre keresztelt feljárókon haladva dísztérrel és közösségi pihenőhelyekkel is találkozhatnak a kirándulók. A kerékpáros pihenőhelynél tűzrakók, piknikasztalok és ivókút is kialakításra került. Ahogy Herczegné Ghyczy Zsuzsanna, a KörTeKert Stúdió tervezője a bejáráson elmondta, az építkezés során szerették volna tiszteletben tartani a Csúcsos-hegyet, ezért például a pihenőterasznál kialakított nézőtér a hegy formájához igazodik. A növényültetésnél is fontos szempont volt a történelmi vonal erősítése – mint kiderült, a 152 darab fa, több ezer cserje és az öntözőrendszer kiépítése során az eredetileg is megtalálható, vadvirágos növényzetet próbálták megidézni. Ahogy Vojtek Tímea, a korábban az Országzászló tér megújításában és a Sóstó rehabilitált környezetének kialakításában is résztvevő tervező fogalmazott: egy összetett és nagyon szép feladat volt a helyszín felújítása.

Ahogy dr. Cser-Palkovics András polgármester felidézte, az Aranybulla-emlékmű helyszíne mély történelmi gyökerekkel rendelkezik, hiszen a Képes Krónikában Árpád első magyar területen lévő szálláshelyeként jelölik. „Egy nagyon szép kulturális és történelmi központ, valamint annak környezete újult meg, amely eddig sosem volt méltó módon kialakítva. Most az Árpád-ház Program keretében 650 millió forintból, teljes egészében kormányzati forrásból valósult meg a felújítás. Bízom benne, hogy már tavasszal mindenki a szépségére jár majd az elkészült új közparknak.” – fogalmazott a polgármester, aki egy igazi fehérvári összefogásként jellemezte a projektet. A városvezető tájékoztatása szerint az emlékmű és környezete teljesen elkészült, azonban a megvalósult fejlesztés újabb ötleteket hozott: hamarosan kialakításra kerülhet egy szociális blokk is.

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője beszédében az Aranybulla Emlékév vonatkozásában emelte ki a helyszín történelmi jelentőségét, hiszen 800 évvel ezelőtt II. András ezen a helyen hirdette ki az Aranybullát. A képviselő elmondta: a projekt megvalósításával szerették volna elérni, hogy ne csak egy emlékhely, de egy közkedvelt kirándulóhelyszín is legyen az Aranybulla-emlékmű. Ahogy elhangzott, az Árpád-ház Program folytatódik: hamarosan a volt Köztársaság Mozi épületében is megvalósulnak a tervezett új funkciók, már javában zajlik a kiállítótér, a kőtár és a látogatóközpont kialakítása.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-04-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami