A kert utolsó gyümölcstermő növénye – a naspolyát leszámítva – a datolyaszilva. Bár neve ismerősen csenghet – hiszen a datolyát és a szilvát is mindenki ismeri külön-külön -, ám szinte biztosra veszem, hogy eddig kevesen ízlelték meg olvasóim közül ezt a finomságot, s csak nagyon elvétve akad olyan ház, ahol termesztik is.

A minap egy félig érett paradicsomra hasonlító, ámde igencsak csábító gyümölcsöt találtam az egyik zöldségesnél. Persze, hogy rögtön vettem belőle, hogy megkóstoljuk a lányommal, s mivel ízlett is, gyorsan felkerestem Vasi Szabó Jánost, aki egzotikus gyümölcseiről híres. Már meg sem lepődtem azon, hogy nála is terem ez a különlegesség!

Mint kiderült, Jánosnak a második nekifutásra sikerült csak tartósan a kertjében marasztalnia a datolyaszilvát. Először az ezredfordulón vásárolt egy nagy, külföldi tulajdonú kertészetből egy nevesincs fajtájú datolyaszilva fácskát, amit egyből a szabadföldi gyümölcsösbe ültetett a kajszi és a nektarin-fák közé. (Mint a vadcitrom csemetét.)

Az új lakó az első – enyhe – teleket jól bírta, termését is kóstolhatták, ám azt nem tudta a gazda, hogy ez a növény nagyon vízigényes, és a talaj is jó, ha enyhén savanyú, laza és nagy humusztartalmú. Ezért a fa a nyári aszályok után legyengülve ment az első komolyabb télbe, s csak nehezen éledt fel tavasszal. Sőt, abban az évben vissza is száradt, majd elpusztult.

Évekkel később – már fölvértezve a hazánkban is fellelhető szakirodalommal – újabb kísérletet tett János: akkor már a ház melletti védett kiskertben, megfelelő talajviszonyok közé ültette. Igaz, nem a „tucatfajtákat”, hanem az egyik legfinomabb és legigényesebb japán datolyaszilvát, a Hana Fuyut. Az eltelt bő évtized pedig bizonyította a telepítés sikerét.

A datolyaszilváról tudni kell, hogy Délkelet-Ázsia nedves, szubtrópusi tájainak bennszülött növénye. Európai termesztése csak a múlt század elején lendült fel. Sok néven ismerik még: kháki szilva, Sharon gyümölcs, hurma. Nagy termesztési központjai jelenleg a japán, kínai és indiai ősi termőhelyek mellett Kalifornia, Florida, a volt Szovjetunió és a Földközi-tenger vidéke. Az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozik. Lassan növő alacsony fa vagy bokor, egy- vagy kétlaki növény.

Ehető, golflabdányi gyümölcséért nemzetségének egyik másik faját, a Diospyros lotust (kaukázusi vagy lótusz-szilvát) is termesztik; bár ez a fajta mínusz huszonöt foknál hidegebbet is tűri, jelentősége jóval kisebb a datolyaszilváénál, számunkra, mint alanynövény érdekes.

A kertben – a naspolyát leszámítva – utolsó gyümölcstermő növény a datolyaszilva. Nagy, 10-50 dkg-os, csüngő, széles-gömbölyded bogyótermései éretlenül hamvaszöldek, éréskor sárgászöld, sárga, narancs- vagy pirosas színűvé változnak. A gyümölcs mindkét végén bemélyedt és gyakran enyhén négyszögletű.

A teljes cikk itt olvasható:

https://fmc.hu/2018/02/04/datolyaszilva-finom-es-kerti-diszkent-is-gyonyoru