Vízpartokon, csatornák mentén, tavak partján bukkanhatunk rá a fekete nadálytőre, mely gyökerét tavasszal, még a virágzás előtt érdemes gyűjteni. A belőle készült krémeket, tinktúrákat már a középkori gyógyítók is használták gyulladások, sebek, csonttörések kezelésére.

„A fekete nadálytőről joggal mondhatjuk, hogy egyike a legismertebb, vagy inkább a legszélesebb körben használt gyógynövényeknek. Hogy miért mondom ezt? Azért, mert a felhasználók gyakran nem tudják az egyes gyógyszerkészítményekről, hogy melyik a fő növényi alkotóelem.” – tudtam meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark gyógynövényes kertjében dolgozó Kardos Tamástól.

A fekete nadálytő (Symphytum officinale) évelő, 50-80 cm magasra nő meg, szőrökkel borított, levelei tojás vagy lándzsa alakúak, élük hullámos.  A borágófélék családjába tartozik – s e tényt pedig le sem tagadhatja, hiszen egyértelműen látszódik a megjelenésében: ha a levelük nem különbözne, minden gond nélkül összekeverhetnénk a kerti borágóval.

Külsejét tekintve a nadálytő dekoratív, lila (ibolyás) színezetű virágzatot nevel, egész nyáron át virágzik, így jelentős díszítőértéket is képvisel. Azonban, ha valaki díszítő értéke miatt szeretné nevelni, akkor inkább az előbb említett, könnyebben termeszthető kerti borágót javasolja helyette a szakértő.

Aki legalább hírből ismeri ezt a növényt, biztosan hallotta már azt a jellemzőt, miszerint vízpartokon, csatornák mentén, tavak partján találjuk meg, ha gyűjteni szeretnénk. Ez fedi is a valóságot, ugyanis a nadálytő nagyon kedveli a nedves helyeket. Ugyanakkor – ahogyan korábban már több növény esetében is felhívtam a Biokertészet rovat olvasóinak figyelmét egy fontos dologra (ha nem is direkt módon téve azt) – a szakirodalom és a gyakorlat olykor mutat eltéréseket!

A nadálytő termesztésben például megfigyelhető, hogy – ugyan ellentmondásosnak tűnik, de mégis így van -: a többi növény között az ágyásban nevelve semmivel sem igényel több vizet, mint a körülötte növekedő, szárazságot jobban toleráló fajok!

„Kifejezetten akkor mutatkozott ez meg, amikor a gyógynövénykertünkben eleinte csepegtető rendszer nélkül kezdtük meg a termesztést. Nagy félelmet okozott, hogy tudjuk-e biztosítani a megfelelő vízmennyiséget, valamint, hogy az igen erős napsugárzást mennyire fogják bírni a tövek. Nagy meglepetésünkre a nadálytő szépen fejlődött, terebélyesedett és komoly virágzatot hozott. Kijelenthető, hogy igen széles a tűréshatára.” – mesélte Kardos Tamás.

Az imént szó esett arról, hogy főként vízpartokon lehet fellelni e növényt. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy jobban tesszük, ha a termesztés helyett a begyűjtést választjuk – hacsak nem üzemi nagyságban szeretnénk használni és módunkban áll valóban ideális körülményeket teremteni számára.

Nagyon fontos és általános szabályként kijelenthetjük minden gyűjtött növény esetében: amikor egy lelőhelyet felfedezünk és onnan növényi részeket szedünk, mindig hagyjunk annyi élő tövet a helyszínen, hogy az adott faj regenerálhassa magát! Ez nagyon fontos amiatt, hogy később is szedhessünk a lelőhelyről, valamint, hogy tevékenységünkkel ne kövessünk el környezetterhelést, környezetkárosítást.

A fekete nadálytő esetében a gyűjtendő rész első sorban a gyökérzet. (Bár alkalmanként a levelét is hasznosítják a gyógyászatban.) Ezt használhatjuk fel – megtisztítás után természetesen – külsőleges szerek alapanyagaként.

A teljes cikk itt olvasható:

https://fmc.hu/2020/03/20/forrasztofu-randulasra-ficamra-zuzodasra