Volán: nincs 3 pont, elúszott a közvetlen playoff-esély

Szerző: Mátay Balázs

2023-02-21

Keserédes 3-2-es győzelmet aratott hosszabbításba torkolló összecsapás végén az éppen előtte, a 7. helyen álló Linz ellen a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata az osztrák ligában, az ICEHL-ben. Miután már csak két forduló van hátra az alapszakaszból, s ma a várt 3 helyett csak 2 pontot gyűjtött be Kevin Constantine legénysége, matematikailag sem előzheti meg a jelenlegi 6. helyezettet, a Vienna Capitalst, amelynek 73 pontja van, míg a Volán már csak 72-ig juthat. A Linz még nagy szerencsével odaérhet a közvetlen rájátszást jelentő helyre, de ennek sincs nagy valószínűsége.

Ezzel egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a 8. helyen zár a FAV19 és a rájátszásért, a negyeddöntős szereplésért meg kell vívnia egy pároscsatát – pályaelőnnyel – a mögötte jelentős lemaradásban lévő Asiagóval vagy az őt üldöző Pustertal-Graz kettős valamelyikével, ahogy a Linz is „túlórára” kényszerül majd ugyanezen három alakulat valamelyikével.

Az Olimpija Ljubljanának és a sereghajtó Vorarlbergnek már semmi sansza nem maradt az utolsó két pozíció elkerülésére.

A Volán legközelebb pénteken a 3. helyen állóInnsbruckot fogadja 19.15-kor, valószínűleg már teljesen tét nélküli találkozón, aminek egy pici előnye van csak: az Erste Ligában az alapszakaszgyőztes BJAHC elleni negyeddöntőben nagy csatát vívó FEHA19-nek tud segíteni Kevin Constantine néhány játékos átadásával, hogy a két hazai meccse után is maradjon még versenyben.

A „kis Volán” holnap és csütörtökön egyaránt 18.30-kor fogadja a BJA-t az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-02-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami