A két bravúros és némileg szerencsés, büntetőpárbajos sikert követően a női vízilabda döntőben már nem jött össze a győzelem a magyar válogatottnak a Dohában zajló vizes világbajnokságon. A mieink a vitán felüli világelső, többszörös olimpiai- és vb-győztes Egyesült Államok ellen remekül küzdöttek, 0-3 és 5-8 után is képesek voltak felállni, ám végül az USA 8-7-re megnyerte a finálét, egyben a tornát is.
Kiválóan kezdtek a tengerentúli hölgyek, elhúztak 3-0-ra, s bár a mi lányaink-asszonyaink nagyot küzdve 5-5-nél beérték őket, ezt követően újra ellépett három góllal az amerikai egylet. Ez döntött, mert hiába mozgósított ismét nagy energiákat a magyar válogatott, 8-7-ig tudott csak felzárkózni. Akadt lehetősége az egyenlítésre, nem is egyszer, de sok volt már a hiba és a pontatlanság, így az USA – nem érdemtelenül – behúzta újabb világbajnoki címét.
A mieink minden dicséretet megérdemelnek, mert a januári, nagyon rosszul sikerült Eb-t követően fel tudtak állni a padlóról, simán vették a csoportkört, majd a negyed- és az elődöntőben egyaránt bizonyították, hogy fejben is nagyon rendben vannak, a hollandok és a görögök ellen is büntetőpárbajban tudtak győzni.
Ez az ezüst jó előjel a nyári olimpia előtt, remélhetőleg Párizsban sem maradnak le Mihók Attila és Cseh Sándor tanítványai a dobogóról.
(Fotó: MTI / Kovács Tamás)
0 hozzászólás