Vidi-pályázat: elindult az új eljárás, június közepéig jelentkezhetnek a befektetőjelöltek

A várakozásoknak megfelelően Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése ma délelőtti ülésén újra kiírta a Fehérvár FC Kft. üzletrészének értékesítéséra irányuló – immár egyfordulós – pályázati eljárást. A jelenlegi tulajdonos önkormányzat – amely egy esztendővel ezelőtt kritikus helyzetben mentette meg a klubot és vállalta átmeneti időszakra a tulajdonosi szerepet – olyan befektetőt keres, amely képes garantálni a sportklub stabil működését szakmai és gazdasági tekintetben egyaránt.

A döntést követően dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a részletes pályázati felhívás várhatóan május 26-án, kedden jelenik majd meg a város honlapján, a pályázat benyújtásának határideje pedig június 15. napjára esik.

A városvezető hangsúlyozta:

A pályázat célja, hogy az Önkormányzat a teljes üzletrészét értékesítse egy olyan befektető részére, aki a vételár megfizetésén túl garantálni tudja a következő években a klub szakmai és pénzügyi stabilitását is.” – majd hozzátette, hogy a benyújtás határideje június közepe, az értékelési időszakot követően pedig várhatóan július 1-jére szeretnék összehívni azt a közgyűlést, ami – reményeik szerint – érvényesnek és eredményesnek tudja nyilvánítani a pályázatot, azaz megtalálják a klub új tulajdonosát. A polgármester kiemelte, hogy az elmúlt időszakban több érdeklődő is jelezte indulási szándékát, remélik, hogy ők ténylegesen részt is vesznek a most kiírt pályázaton. A felhívás rengeteg garanciát tartalmaz, a cél, hogy pénzügyileg, szakmailag és jogi értelemben is megfelelő garanciákat biztosítani képes, stabil tulajdonost találjanak a Videoton FC Fehérvár számára.

A Közgyűlés döntése értelmében Székesfehérvár Önkormányzata az üzletrész értékesítése esetén a jövőben is konstruktív partnere kíván maradni a Társaságnak, hogy az új tulajdonossal együttműködve megvalósuljon egy fenntartható, sikeres klubmodell, ami biztosítja a fehérvári labdarúgás jövőbeni fennmaradását és fejlődését.

Ki kell emelni, hogy Székesfehérvár Önkormányzata speciális helyzetben van, hiszen a közszférára vonatkozó szabályozásoknak eleget téve kell az üzleti életben bevett gyakorlatoknak is megfelelni, és olyan új tulajdonost találni, akinél a Videoton FC Fehérvár hosszútávon is jó kezekbe kerül. A pályázat ezért a konkrét pénzügyi és jogi garanciák mellett további – az értékelésnél súlyozott – szempontot is tartalmaz, melyeknek köszönhetően a remények szerint versenyhelyzet alakulhat ki a pályázók között, és így legjobb döntés születhet a Székesfehérvár identitása szempontjából is fontos sportklub további működéséről.

Az előzmény:

Székesfehérvár Önkormányzata 2025 júniusában vette meg – a korábbi tulajdonos ajánlata nyomán 1 forintért – a Videoton FC Fehérvárt működtető kft-t. A város már akkor szigorú feltételeket határozott meg: a legfontosabbak ezek közül, hogy az Önkormányzat nem tudja és nem is akarja közpénzből finanszírozni a felnőtt, profi labdarúgócsapatot, és ezzel összefüggésben maximum egy szezon erejéig kíván a tulajdonosa lenni a Klubnak, ugyanis egy szezonra (tehát 2026 Q3-ig) biztosított a felnőtt csapat finanszírozása városi hozzájárulás nélkül. Több hónapos előkészítő és helyzetfeltáró munka után az Önkormányzat 2025 novemberében pályázati felhívást tett közzé a „FEHÉRVÁR F. C.” Sportszolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság üzletrészének értékesítésére.

Hogy a Videoton FC Fehérvár hozzáértő, gondoskodó és biztos kezekbe kerüljön, valamint az Önkormányzat a lehető legalaposabban fel tudja mérni a pályázók szakmai kompetenciáját, a sportág, valamint a csapat iránti elköteleződését, kétfordulós pályáztatási folyamat indult. Az első forduló lezárultával Székesfehérvár Közgyűlése – 2026. január 16-i ülésén – ezt a pályázatot eredménytelenné nyilvánította, azzal, hogy a két addigi pályázóval, illetve a további hazai és nemzetközi érdeklődőkkel folytatják az egyeztetéseket és új pályázatot írnak ki.

A vonatkozó jogszabályi előírások keretei között, az elmúlt hónapokban zajlott előkészítés eredményeképpen a Közgyűlés mai (május 22-i) ülésén meghozta a döntést: új, egyfordulós pályázatot írt ki a Videoton FC Fehérvárt működtető kft. értékesítésére.

(Fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2026-05-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet