Vidi: Gradisar, Stefanelli gól, idegenbeli siker

Szerző: Mátay Balázs

2024-02-07

A két új igazolás, a szlovén Gradisar és az argentin Stefanelli góljaival a Fehérvár FC idegenben 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 19. fordulójában, így továbbra is tartja 3. helyét a bajnoki tabellán. A hazaiak szépítő találatát is (még?) Vidi játékos szerezte, az Újpesttel hírbe hozott Kasper Larsen csúsztatott fejjel saját kapujába, már két gólos piros-kék vezetésnél, néhány perccel becserélése után.

A mérkőzést jobban kezdte a fehérvári alakulat, a szokásos labdabirtoklási fölénye mellett több helyzetet is kidolgozott az első 20 percben. A csak kedden bejelentett új támadó, Gradisar kétszer fejjel veszélyeztetett, ám egyszer Petkovic kapus, egyszer pedig a gólvonalon álló egyik hazai védő mentette próbálkozását. A folytatásban már a házigazdák előtt is adódtak lehetőségek, de igazán nagy ziccerük nem volt, amikor pedig betaláltak, azt lesről tették, így nem is adta meg a gólt Bognár játékvezető.

 

A második félidőben is a Vidi volt élesebb az elejétől, ennek pedig az 55. percben lett meg az eredménye: Bese jobb oldali beívelését Gradisar az ötös bal sarkától a jobb sarokba bólintotta. Így kell bemutatkozni! Pár perccel később Bartosz Grzelak le is cserélte a szlovén csatárt, aki jelezte, hogy kezd húzódni a combhajlítója. Remélhetőleg nem sérült meg, csak óvatosságból jött le és kipiheni, „kirehabolja” a következő találkozóra magát.

És akkor jött a másik új srác, Nicolás Stefanelli, aki nem akart Gradisartól lemaradni, beállt az 54. percben, végig jól mozgott, jó labdákat adott, ő maga is helyzetbe került, hogy aztán az első igazán komoly ziccerét gólra is váltsa! A 81. percben megint Bese gurított vissza jobbról a második hullámban érkező argentin támadónak, aki futtából, 14 méterről a jobb felső sarokba tekert. Tökéletes premier -2!

Aztán, hogy legyen némi izgalom a végére, Grzelak beküldte védekezni Csongvait és Larsent, utóbbi pedig úgy gondolta, tesz valamit azért, hogy klubja ne nagyon tartsa vissza az újpesti kölcsönjátéktól: egy hazai beadás után mintaszerűen fejelt a saját kapujába a 86. percben! A dán öngóljával visszahozta a hitehagyott várdai reményeket, de azért a foci van olyan igazságos játék, hogy így ne lehessen pontokat bukni. Nem is hullajtott egyet sem a Vidi, megérdemelten húzta be a nagyon fontos 3 pontot.

Az újakról szólva meg kell említeni Sigér Dávidot, aki hétfőn igazolt a klubhoz és a hajráig pályán volt, jól is játszott, szűrő, és néha szervezői feladatait szépen elvégezte, ha mind a hárman még jobban összeérnek a többiekkel és még netán a sérültek, betegek is hadra foghatóak lesznek, egy igen komoly erősségű csapat állhat össze, ami azért már így sem éppen gyenge.

A továbbra is 3. helyen álló fehérvári egylet a hétvégén is idegenbe megy, február 10-én, szombaton 15.00 órakor a Fraditól egy sima ötöst kapó, egyébként előtte jó formát mutató MTK vendége lesz a fővárosi, Hungária kőrúti stadionban.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2024-02-07

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami