Vidi: az Eszék is jobbnak bizonyult

Szerző: Mátay Balázs

2023-01-14

Horvátországi edzőtáborozása második felkészülési meccsét is elvesztette a MOL Fehérvár FC labdarúgó csapata. A piros-kékek a Hajduk Splittől elszenvedett 2-3 után az Osijektől 1-0-ra kapott ki. Az eszékiek teljesen megérdemelten győztek, a kapuralövési arány 9-3, a szögletarány 5-1 volt a javukra, így nem vitás, hogy a jobbik csapat nyert, pedig az elmúlt napokban két fontos játékosát is eladta a horvát egylet.

A MOL Fehérvárnak a bajnoki folytatásig hátralévő időben sokat kell előre lépnie a játék minden elemében, a vezetőknek pedig illene már felmutatniuk valóban erősítést jelentő, érdemi igazolásokat, mert eddig az egyszer norvég szűrőn kívül említésre méltó transzfere nem akadt, a keretben ígért jelentős téli mozgás eddig egyenlő a nullával!

Akármennyire is tűnik tudatosnak a Huszti – Toldi edzőpáros munkája, ez önmagában kevés lesz ahhoz, hogy a 8. helyről jelentősen előre lépjen a korábbi háromszoros bajnok! Akármennyire is volt profi és remek játékos, igazi példakép Juhász Roland, most már sportigazgatóként kellene bizonyítania, ami egészen más kávéház! Eddig ez nem sikerült. Reméljük, a következő két hétben megcáfolja a pesszimista jeleket és sorra jelenti be a Vidi az új, kiváló igazolásokat és az elmúlt időszakban sokszor alibiző játékosok (még mindig vannak néhányan a keretben) partvonalon kívül helyezését.

Az egyre több fiatal keretbe emelése szép, jó, hosszútávon sokat hozhat a konyhára, ám ezt a szezont nem a 17-18 éves első bálosok fogják tudni megmenteni. Rutinos, kész, jó mentalitású és képességű igazolások szükségesek melléjük. Ezek nélkül minden marad a vágyálom és a mese kategóriában!

A Vidi következő tesztmeccsére szerdán Porecben 15.30-kor a szlovén első osztály középcsapata, a Domzale ellen kerül sor.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-01-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami