Vidi: a vezetés megint nem volt elég…

Szerző: Mátay Balázs

2023-02-18

Nem, nem és nem. Egyszerűen képtelen behúzni egy meccset a tavaszi szakaszban a MOL Fehérvár FC a labdarúgó NB I-ben. Ma éppen a Puskás Akadémia ellen szórt el két pontot a Vidi úgy, hogy vezetett, éppen úgy, mint legutóbb Mezőkövesden, ám itt legalább az utolsó pillanatban nem kapott ki, mint ott. Igaz, a korábbi Debrecen és Kecskemét elleni találkozókon is 3 pont elúszott a gyenge koncentráció és védekezés okán a hajrában, márpedig ezek a jelenlegi helyzetben nem férnek bele.

Valahogy úgy tűnik, hogy a játékosok nem hiszik el, hogy 3 pontra vannak a már kieső helyen álló Honvédtól (egyelőre, mert holnap játszik a DVSC ellen a kispesti egylet) és úgy focizgatnak, mintha jóval előrébb tartanának a tabellán. Valahogy az a szemlélődő érzése, mintha ezek a fiúk azt gondolnák: úgyis előbbre jutunk, mert a MOL Fehérvár nem lehet tizedik. Csak éppen nem tesznek érte eleget, és ezt ők nem veszik észre.

Márpedig az biztos, hogy senki ellen már nem lesz könnyű a Vidinek, mert részint már senki sem tart igazán a csapattól, részint pedig valóban nincs ebben a mezőnyben olyan egylet sem, amely ellen tutira lehetne menni.

Egy dicsérettel azonban hadd éljek a továbbra is gyenge összkép ellenére: a néhány napja igazolt Csongvai azonnal jól játszott, hátul biztos pont volt és előre is bátran ment fel, ő szerezte meg egy szép góllal a vezetést is! Mentalitásával és játékával egyaránt példát mutatott a többieknek, úgy, hogy 3 napja van a csapatnál. Egyben ezzel is cáfolva azt a rendszeres kamu edzői mentegetőzést, hogy egy új játékos csapatba építéséhez több hét, de inkább hónap kell. Nem kell, egy jó játékos, egy jó mentalitású játékos beilleszkedéséhez nem kellenek hosszú hetek, most ezt Csongvai esete is bizonyítja.

Hozzáteszem: a másik friss érkező, Katona is igyekezett és az akarásával, hozzáállásával esetében sem volt semmiféle probléma, de hosszabbítással együtt 10 percet kapott, ami kevés ahhoz, hogy értékelni lehessen. Remélhetőleg ezt veszik majd át a többiek, s nem ők szürkülnek majd bele az erős többségbe.

A jövő héten, szombaton a ZTE vendége lesz a Huszti-Toldi páros alakulata, egy újabb rendkívül nehéz meccs, s nem azért, mert a „Zete” annyira jó mostanság, sőt, nincs jó passzban, de a Vidinek pont ezek a meccsek a legnehezebbek, általában, főleg, hogy a zalaiak is sokkal jobbak annál, amit mostanában produkáltak. Úgyhogy drága „aranylábú” fiúk! Kapjátok már össze magatokat és tegyétek oda magatokat, ahogy kell, fejezzétek be az alibizést és a sértett balerinákra jellemző sértődgetést!

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-02-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami