Verstappen nyerte a káosznagydíjat

Szerző: garanddesign

2021-04-18

Imola és a San Marinoi Nagydíj évtizedeken keresztül összenőtt, ám – immár másodszor – Emilia-romagnai Nagydíj néven is itt körözött a Formula-1 mezőnye. Ez a körözgetés a fitam előtt megérkező esőnek köszönhetően igen izgalmasra, időnként kaotikusra sikeredett. Röviden: a rajtnál Verstappan Hamilton elé került, Leclerc is feljött a 3. helyre, s a véghajráig ott is maradt, a monacói simán befutott volna dobogós pozícióba, ám jött egy Hamilton kicsúszás, majd egy Bottas – Russell baleset, eztán a biztonsági autó, ami újra összerázta az elejét. Ezt kihasználva az újraindításnál Norris „jobban rugaszkodott el”, ezzel meg tudta előzni a biztos dobogósnak tűnő Leclerc-t, majd a hátulról új gumikon érkező Hamilton is megelőzte a véghajrában a monacóit, aki így abban a pozícióban futott be, amelyben a versenyt kezdte: a 4. helyen. Várni kell tehát a Ferrari idei első dobogójára. Verstappen viszonylag simán nyert végül Hamilton, Norris és Leclerc előtt.
A további sorrend az első 10-ben: Sainz, Ricciardo, Stroll, Gasly, Räikkönen, Ocon. A korábbi világbajnokok közül – a 9. Räikkönenen kívül – Alonso a 11, Vettel a 15. helyen végzett, az már most látszik, hogy az idén legfeljebb egy újabb káoszfutamon, csoda kategóriás mázlival férhetnének oda a dobogóra, egyszerűen gyenge az autójuk. Ugyanakkor a hatalmas tapasztalatuk segíthet a jövőben az ütőképes alakulatok közé emelni csapatukat. Ami pedig ezt az idényt illeti: folytatódhat a minden korábbinál kiélezettebb Red Bull (Verstappen) – Mercedes (Hamilton) csata, egy hosszú évek után újra ütőképes McLarennel és a tavalyi mélyrepülést követően szintén magához térő Ferrarival. A többiek? Ezzel még várjunk…

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-04-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami