Újabb fontos meccsen nullázott a Vidi

Szerző: Mátay Balázs

2021-12-05

Az ősz egyértelmű meglepetése a Kisvárda csapatának szereplése a labdarúgó NB I-ben. A szabolcsi egylet a 2. helyről várhatta a MOL Fehérvár FC elleni rangadót, s nem csak várta, meg is nyerte 2-1-re. Éppen olyan arányban hozta a mérkőzést, mint amilyen arányban kikapott egy körrel korábban a Sóstón. A Vidi becsületgólját 0-2 után még az első félidő közepén Nikolics Nemanja szerezte, akinek már csak egyetlen találat kell ahhoz, hogy utolérje a Vidi történetének legeredményesebb gólvágóját, Szabó Józsefet.

Már nem meglepő ezt leírni, de most is igaz volt: a piros-kékek sokkal kényelmesebben, ráérősebben fociztak, mint ellenfelük, a várdaiak élesebbek, koncentráltabbak voltak, s rajtuk látszódott, hogy ezt a meccset nagyon meg akarják nyerni. Ez ismét kevésbé jött le a Vidi produkciójáról.

Ideje lassan úgy igazán rendet tenni a klub háza táján, mert ez az eddigi őszi teljesítmény sem méltó a Vidihez. Hazai szinten kiemelkedő feltételekkel, háttérbázissal ez a foci, főleg pedig ez a kényelmes, „majd jön a sült hal és berepül a szánkba” hozzáállás elfogadhatatlan a szurkolók számára.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2021-12-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami