UEFA: rendben van a Nagy-Magyarország jelkép!

Szerző: Mátay Balázs

2023-03-21

Az elmúlt időszakban több külföldi – főleg romániai – támadás érte a magyar szurkólokat, sőt, magát Orbán Viktor miniszterelnököt is, mivel a történelmi Magyarország szimbólumát tartalmazó drapériát, molinót, sálat jelenített meg, illetve viselt a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésein. Ennek okán az MLSZ elnöke, Csányi Sándor egyértelmű állásfoglalást kért az UEFA (Európa Labdarúgó-szövetség) illetékeseitől, mivel véleménye szerint az egykori magyar határokat jelölő szimbólum, jelkép nem politikai célzattal jelenik a meg a drapériákon, sálakon, molinókon.

Ma megérkezett az egyetértő nyilatkozat az UEFA-tól, amellyel egyetért a FARE, az a nemzetközi civil szervezet is, amely a mérkőzéseken a szurkolói megnyilvánulásokat figyeli, monitorozza, s amit aggályosnak talál, jelzi az illetékeseknek.

A témában kiadott UEFA-tájékoztató úgy fogalmaz, hogy a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik. Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen, az észtek és a bolgárok ellen. De! Csak piros-fehér-zöld színkörnyezetben és csak a történelmi Magyarország jelkép jelenhet meg a molinókon, sálakon, bármilyen szurkolói eszközön, egyéb színek, szimbólum és szöveg nem.

Már csak az kell, hogy válogatottunk, tartalékosan is hozza a két mérkőzést, különösen a Bulgária elleni első Eb-selejtezőt, amelyre március 27-én, hétfőn este (20.45) kerül sor a Puskás Arénában.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-03-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami