Tenisz Kiskút Open: Marozsán és Piros is továbbjutott

Szerző: Mátay Balázs

2023-03-15

Két magyar teniszező jutott ma tovább a 36 000 euro összdíjazású székesfehérvári ATP 50-es Callenger tornán: az első helyen kiemelt Marozsán Fábián horvát, a 4. kiemelt Piros Zsombor pedig lengyel versenyzőn jutott túl igen rövid idő alatt a Kiskút Openen, ugyanis mindkettejük ellenfele feladta a meccset rosszullétre, illetve sérülésre hivatkozva. Marozsán a törökországi tornagyőzelme után másfél játszmát töltött a pályán Poljicak ellen (6:1, 4:2), így éppencsak bemelegített a csütörtöki nyolcaddöntős folytatásra, míg Piros mindössze 4:1-ig volt a pályán Michalski ellen, ekkor adta fel a találkozót a lengyel teniszező. Ez számára már a legjobb 8 közé jutást eredményezte.

Minden további magyar kiesett egyéniben (Madarász, Füle, Fajta) és párosban (a Boros-Kisantal és a Madarász-Füle kettős) is.

Marozsán holnap az orosz Alekszej Vatutyin ellen, míg Piros pénteken a szerb Hamad Medjedovics és a román Nicholas David Ionel csütörtöki összecsapásának győztesével mérkőzik majd a negyed- illetve elődöntőbe kerülésért.

(Fotó: Kovács Anikó / MTSZ)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2023-03-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Hermann – 110 év zene

Hermann – 110 év zene

Gálahangversennyel ünnepli alapításának 110 éves évfordulóját a Hermann László Zeneiskola. A Szent István Hitoktatási...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami