TdH: izgalmas befutó Fehérváron

Szerző: Mátay Balázs

2022-05-11

A világhírű Giro d’Italia kerékpáros körverseny három magyarországi – köztük egy Fejér megyét, Székesfehérvárt is érintő – szakasza után három nappal megkezdődött a nemzetközi összevetésben is egyre rangosabb Tour de Hongrie körverseny. A nyitószakasz mezőnye a Giróéhoz hasonlóan átszáguldott Fejér egy részén, a befutó pedig Székesfehérváron volt. Nem is akármilyen! Szoros, izgalmas, magyar főszerepléssel.

Az etap elején már meglógott egy szökevényboly, köztük két magyarral, Dinával és Filutással, s bár utóbbi belekeveredett egy csúnya kukásba Gántnál, be tudta fejezni a szakaszt és összetettben a 6. helyen áll. Dina azonban végig bírta a tempót, csak a befutó előtti utolsó kilométeren fogta be és előzte meg a mezőny eleje, ennek az összetett 5. hely a jutalma. Végül némi meglepetésre a holland Kooij sprintelt a leggyorsabban, ő ért be elsőként a Zichy ligetnél felállított célba, megelőzve a pályakerékpáros olimpiai bajnok olasz Vivianit, és a szintén olimpiai aranyérmes brit Wallst. Karl Ádám a 16. helyen ért célba, ő is kedvező pozícióból várhatja a holnapi folytatást.

Összetettben a szakaszgyőztes Kooij vezet, a belga Reynerds és Viviani előtt.

Filutás Viktort a nagy bukása okán a szakaszt követően kórházba vitték, de a vizsgálatok kizárták a törést, mindenesetre az orvos nem javasolja számára a további versenyzést. A kiváló bringás mindenesetre elszánt, úgy nyilatkozott, hogy nem érzi rossz állapotban magát, szeretne versenyben maradni. Végleges döntés csak a Karcag-Hajdúszoboszló szakasz rajtja előtti órákban várható.

Székesfehérvár ismét bizonyította, hogy remek házigazda, nem véletlen, hogy szinte megkerülhetetlen tényező egy nívós kerékpárverseny szakaszainak kijelölése során. A célba érkezést együtt figyeltem a város alpolgármesterével, a díjátadásban is érdekelt Mészáros Attilával, aki szerint ugyancsak nagy dolog egy ilyen nívós megmérettetések mezőnyét fogadni, mint a Tour, illetve a Giro, s hangsúlyozta, hogy a város önkormányzata mindent el is követ annak érdekében, hogy minél több ilyen (sport)ünnepi pillanatot élhessenek át a fehérváriak, mint pl a mai befutó volt. Az utak mentén és főleg a célkapunál a rendőrségi-bírósági épület előtt sok ezren tapsoltak a beérkező kerékpárosoknak.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-05-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami