Továbbra sem tud hibázni a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata, Dávid Zoltán vezetőedző alakulata ebben az idényben a 13. tétmérkőzésén is diadalmaskodott, ami egyben a legértékesebb, mert ez nyolcaddöntőbe jutást ért a CEV Challenge-kupában! A fehérvári egylet Svájcban a Volley Näfels vendégeként 3-1-re nyert, összesítésben ez kettős győzelmet ért 6-3-as játszmaaránnyal.
A Lokiból ezúttal is kiemelkedett Pesti Marcell, aki 16, Redjo Koci, aki 10 és Christian Janke, aki 8 pontot szerzett. A MÁV Előre végig koncentrált röplabdát mutatott, tudta, hogy a hazai 3-2 után nem fér bele egyetlen lazább játszma sem, és bár egyet végül a hazaiak nyertek, összességben a találkozót és a párharcot – teljesen megérdemelten – a fehérvári gárda.
A MÁV Előre Foxconn következő ellenfele a nyolcaddöntőben a spanyol Club Voleibol Teruel lesz, amely egy szlovén csapattal szemben jutott tovább. A párharc első fordulóját Spanyolországban játsszák, december második hetében, míg a visszavágót a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban rendezik december 21-én.
0 hozzászólás