Parádés első félidővel győzelem Bulgária ellen

Szerző: Mátay Balázs

2023-03-27

Nagyon régen látott lendületes, erőtől duzzadó, gólra törő és – ez a legfontosabb – gólerős játékával már az első félidőben, Vécsei, Szoboszlai és Ádám találataival 40 perc alatt kiütötte Bulgáriát a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának első mérkőzésén. Az ekkor kialakult 3-0-ás eredmény már nem változott, de a meccs összképét tekintve ebben több gólos kiütés is benne volt.

A Rossi-gárda olyat mutatott, amit korábban még magyar labdarúgó-válogatott nem! Akadtak remek csapataink, több korszakban is kiemelkedőek, ám amióta nem csak a technikai képzettség és a játéktudás, hanem az erő és a gyorsaság is a játék legfontosabb összetevői közé tartozik, azóta – nagyjából az elmúlt 20-22 évben – ez volt a legprímábba magyar produkció!

Marco Rossi ezzel azt is bizonyította, hogy taktikai repertoárja nem csak abból áll, hogy a „kirakatcsapatok” ellen jól fel tudja készíteni csapatát, amely visszahúzódva, jól védekezve, fegyelmezett focival képes pontot-pontokat szerezni bárki ellen, hanem akkor is képes jól játszani, ha neki kell dominálni, támadni, helyzeteket kialakítani. Ennek ékes példája volt a mai Eb-selejtező, amelyen csak az első félórában annyi helyzetet dolgozott ki, annyit lőtt kapura gyors, korszerű támadások befejezéseképpen, amennyit korábban 3-4 meccsen, összesen.

Mindazonáltal – amikor erre lehetőségük adódott – becsülettel próbálkoztak a vendégek is, dacára tetemes hátrányuknak 0-3-at követően sem adták fel, de ekkor már inkább a mieink figyelmének lazulása adott nekik esélyt a szépítésre, mintsem feljavult játékuk…

A legvégén aztán újra felpezsdült a magyar produkció, az újonc Varga Barnabás után Csoboth, Kleinheisler, majd Kalmár és Nego is beállt, s az utóbbi kettő pályára lépésével jött megint néhány lehetőség. A Vidi játékosa, Loic Nego 5 centi híján be is talált: a 89. percben a jobb oldalon, már a 16-oson belül kapott labdát, amire rosszul mozdult ki Naumov kapus, a fehérváriak „Lajosa” pedig éles szögből, mintegy 10 méterről ügyesen a lábai között kapura gurított, s ha az utolsó pillanatban a berobbanó Antov a gólvonalról nem vágja ki a játékszert, újra robbant volna a telt házas Puskás Aréna! Valóban 5 cm-en múlott a negyedik.

A mieink összességében végig kontrollálták a találkozót, s ha a második játékrész második felében nem vettek volna vissza látványosan, akkor akár igen csúnya verést mérhettek volna a bolgárokra. Mindenesetre a 3-0 maximálisan tükrözi a két csapat közötti mai különbséget, jelenleg a magyar a jobb, vitán felül.

A másik meccsen Montenegróban tudott nyerni két, a hajrában szerzett góllal Szerbia, így két mérkőzésen szerzett 6 pontjával vezeti a csoportunkat. A mieink a mostani hárommal a második helyen állnak a júniusi folytatás előtt, amikor majd előbb 17-én Montenegróban lesz jelenésük, három nappal később pedig a Puskásban Litvánia lesz az ellenfelük. Aligha kérdéses, hogy a stabil Montenegróiak ellen lesz nehezebb dolgunk, főleg idegenben.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-03-27

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami