Öttusa: lemondott a nők szövetségi kapitánya

Szerző: Mátay Balázs

2023-01-31

Tavaly nyár óta hatalmas a feszültség a jelenlegi női élversenyző, Gulyás Michelle és a magyar női öttusa-válogatott szövetségi kapitánya, Kállai Ákos között, s bár decemberben a sportági szövetség elnöksége nem fogadta el a felajánlott lemondást, most már igen. 

A háttérben erőteljesen a sportolói bizottság bizalmatlansági indítványa állhat, amelyet a decemberi döntés után a grémium elnöke, az ifjú Gyurka Márk Manó nyújtott be a versenyzők nevében.

Kállai nem volt eredménytelen a nemzeti csapattal, de ezt a nyomást már ő sem viselte tovább, március elsejével beadta a lemondását, amit elfogadott a MÖSZ elnöksége, amely közleményében jelezte: következő ülésére, február 17-re ütemezte a kialakult helyzet megvitatásának és megoldásának folytatását.

Egyelőre tehát nem tudni, ki lehet Kállai utóda a kapitányi poszton, de élénk érdeklődéssel figyeljük az eseményeket, tekintettel a két fehérvári élklub, a Volán és az Alba ÖSE érintettségére is, hiszen évtizedek óta folyamatosan vannak fehérvár csapattagok a válogatottban, sőt, a női szakág eddigi legeredményesebb kapitánya, az olimpiai- világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsa felfedezője, edzője is fehérvári volt, a legendás Kulcsár Antal, aki több, mint 30 évig edzősködött mesterfokon, annyi tehetséget fedezett fel a sportág számára, ami nyilvánvalóan páratlan hazánkban, főleg női vonalon, de nemzetközi összevetésben is.

Egyszer, még a 2000-es fehérvári rendezésű Eb előtt arról beszélgettem vele, tudja-e hány érmet nyertek utánpótlás és felnőtt világversenyeken (Eb, vb, olimpia, világkupa) összesen az általa felfedezett és trenírozott öttusázók, s alapos gondolkodás után azt mondta, fejben nem lehet gyorsan összeszámolni, de nagyjából száz!

Nos, az ő eredményességét és tudását egy jó darabig nem fogja senki hazánkban felülmúlni, az biztos, legyen bárki is majd az új kapitány…

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-01-31

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami