Öttusa: Kulcsár Ágnes a technikai bizottságban

Szerző: Mátay Balázs

2021-11-28

Bár a hatalmas vihart kavart tervét áterőltette a tagságon monacói közgyűlésén a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM), így most már szinte biztos, hogy a lovaglás kikerül az öt tusa közül 2024 után, azért magyar – egyben székesfehérvári – sportdiplomáciai sikert is hozott a tanácskozás. Az egykori női sikerkapitány, Kulcsár Antal lánya – aki maga is remek öttusázó volt -, Kulcsár Ágnes elsőként és a legmagasabb szavazati aránnyal került be a UIPM technikai bizottságába! Az ugyancsak fehérvári illetőségű Gallai Istvánnak, a Magyar Öttusa Szövetség főtitkárának viszont nem sikerült befutnia a végrehajtó bizottság sportszakmai helyére, többségi szavazással a poszt maradt a lengyelek legendájánál, Janusz Peciaknál.

Visszatérve a lovaglásra, felettébb érdekes, hogy – kis túlzással – a teljes öttusaszakma, főleg a jelenlegi és korábbi versenyzők tiltakozása és petíciói ellenére viszonylag simán, a megszerezhető 92 voksból 66-ot megszerezve 16 ellenszavazat (a többi tartózkodás és érvénytelen voks volt) elfogadta a közgyűlés a tradicionális, az öt tusa között az olimpiákon 1912 óta szereplő versenyszám 2024 utáni kivezetését.

A hivatalos közleményen túl a sportági ernyőszervezetként ismert Pentathlon United nevű ernyőszervezet az egyik internetes portálon arról számolt be, hogy a szavazás előtt a javaslat ellenzőit egyszerűen nem hjagyták szóhoz jutni: „A szövetség lehetetlenné tette a párbeszédet, elkerülték a kérdéseinket, a vitát, a kritikát. A UIPM rendkívül szerény vezetői készségről tett tanúbizonyságot, ez méltatlan egy olimpiai sportághoz. Szégyenteljes nap a mai a sport számára. Nemcsak az öttusának, hanem az egész sportvilágnak is”

Az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál beszámolója szerint a lovaglás ellen érvelők, Egyiptom, Guatemala és Burundi felszólalhatott a lovaglás ellen, ám az öttusasportban hagyományosan sikeres nemzetek többségének – akik épp a tradicionális sportági összetétel megtartása mellett érveltek volna – nem osztottak lapot a Nemzetközi Öttusaszövetség monacói közgyűlésén.

Ott, ahol egyébként a csaknem három évtizede regnáló német elnököt, Klaus Schormannt ismét újraválasztották, pedig a lovaglás botránya okán sok szakember és szövetség szólította fel korábban lemondásra. A 75 éves sportvezető így – ha végigviszi az újabb ciklusát – már 32 éve lesz az UIPM első embere.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2021-11-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami