NB III: újvárosi kiütés, nyert a Bicske és a Gárdony is

Szerző: Mátay Balázs

2021-10-10

Néhány héttel ezelőtt negatív rekordot emlegettünk, miután az NB II-ben és NB II-ban szereplő Fejér megyei labdarúgó csapatok egyike sem tudott nyerni, most viszont fordult a kocka: egyik sem kapott ki! Legalábbis tétmeccsen, mivel a második vonalban érdekelt Csákvár edzőmeccsen szenvedett 3-1-es vereséget a Kecskeméttől. Az NB III Közép-csoportjában a Dunaújváros 7-1-re kiütötte a házigazda Gerjent, a bajnoki címvédő, ám idén meggyengült Iváncsa 1-1-et ért el haza környezetben a Rákosmentével. A Nyugati csoportban a Bicske fontos győzelmet aratott (1-0) az SC Sopron ellen, így elmozdult a kieső helyekről, a Gárdony pedig talán még fontosabbat (5-3) a Gyirmót II ellen, miután ezzel nem szakadt le nagyon a hátsó régiókban viaskodók versengésében.

A MOL Fehérvár FC hazai pályán játszott 0-0-át a Balatonfüreddel, a Puskás Akadémia második csapata pedig 1-1-et a Győri ETO II-vel.

Ami a tabellákat illeti: a Dunaújváros a 3., az Iváncsa pedig a 14. a Közép-csoportban, míg a Bicske a 15., a Vidi II a 16., a PAFC II a 18., a Gárdony pedig a 19. a Nyugati csoportban 8 fordulót követően.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2021-10-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami