NB II, NB III: csákvári és iváncsai vereség, bicskei bravúr

Szerző: Mátay Balázs

2023-04-26

Néhány találkozó híján teljes fordulót rendeztek ma a labdarúgó NB II-ben és NB III-ban. Fejér csapatai nem szerepeltek túl fényesen ebben a körben, ugyanis kikapott a Csákvár, az Iváncsa és a PAFC II, igaz, a Bicskei TC bravúrgyőzelmet aratott és a Vidi II is megszerezte a 3 pontot.

A másodosztályban tavasszal nem nagyon megy a Csákvárnak, amely egy hete végre nyerni tudott hosszú idő után, ám ma hazai pályán bukta el 3-2-re a közvetlen riválisnak tekinthető Kozármisleny elleni találkozót. Mindezt úgy, hogy a meccs elején 11-est hibázott (Magyar hagyta ki), majd bár vezetett, az ellenfél fordított és hiába egyenlített az ezzel duplázó volt válogatott védő, a veterán létére „meglepetéscsatárnak” előre tolt Vaskó révén, a legvégén újabb gólt kapott és így vereséget szenvedett az igazán „6 pontos” alsóházi rangadón.

Ezzel a nullázással Tóth Balázs csapata egyre közelebb van az osztályozós és kieső helyekhez. Csodálkoznánk, ha az utolsó négy meccsnek is jelenlegi trénerével futna neki az ősszel még többnyire az első 10-ben, volt, hogy a 6.-7. helyen tanyázó alakulat.

A harmadik vonalban a Közép-csoportban a Dunaújváros szabadnapos volt, a listavezető – a napokban NB II-es licencet kapó – Iváncsa 1-0-ra elvérzett a Honvéd II vendégeként. A Nyugati csoportban a Puskás II a listavezető Tatabánya otthonában kapott ki 1-0-ra, maradt a tabella 4. helyén, de nem szakadt le jobban a már dobogós Nagykanizsától, mert azt éppen a 8. helyezett Bicske kapta el a duplázó Varga Szabolcs találataival elért 2-1-es sikerével.

A Bicskével azonos pontszámmal a 7. pozícióban tanyázó MOL Fehérvár II a sereghajtó Zsámbékot győzte le nehezen 2-1-re, a Mór pedig később játssza le a maga meccsét, igaz, annak eredményétől függetlenül sem tud előre lépni a tabella 19. helyéről, s szinte biztosan elköszön majd az NB III-tól az idény végén.

(Fotó: archiv)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. június
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Written by Mátay Balázs

2023-04-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami