NB II-es osztályozó: hazai pályán bukott el az Iváncsa

Szerző: Mátay Balázs

2023-06-04

A múlt heti odavágón aratott 1-0-ás győzelem okán joggal reménykedett egy újabb sikerben, de legalább döntetlenben az NB II-es osztályozón hazai pályán az Iváncsa KSE a Kozármisleny ellen, ám ez nem jött össze, sima vereség és „osztályismétlés” lett a vége. Nem tudott feljebb lépni a Veszprém sem, amely Nyíregyházán kapott ki 1-0-ra, ugyanakkor a harmadik vonal becsületét a Keleti csoportot utcahosszal megnyerő BVSC mentette meg, miután idegenben verte 2-1-re a Szentlőrincet.

Az Iváncsa 0-3-as veresége nagy csalódás az első találkozó eredményének tükrében, azonban az összképen nézve Márton Gábor rutinosabb csapatának sikere teljesen megérdemelt volt, a mai meccsen megmutatkozott a különbség az NB II és NB III között. Az iváncsaiak most átkozhatják sorsukat, hogy két szezonnal korábban, amikor osztályozó nélkül feljuthatott volna, még nem voltak adottak a feltételek a magasabb osztályhoz, s láthatjuk, hogy a visszalépésük okán feljebb lépő Kecskemét a „tartalékpályáról” mára hová jutott.

Lehet, hogy furcsán hangzik, de igaz: ha akkor nem lép hátra a Fejér (vár)megyei alakulat a KTE javára, akkor most nem NB I-es ezüstöt ünnepeltek volna a kecskemétiek, hanem legjobb esetben is csak a feljutásukat, de reálisabb, hogy maximum a második vonalig juthattak volna mostanáig…

Nincs mese, jövőre újra meg kell próbálni, mivel egy igazán masszív, jó csapat alakult ki Iváncsán az elmúlt években, amely lehet, hogy még nem mindenben áll másodosztályú szinten, de nagyon megérdemelnék már a feljebb jutást.

(Fotó: Kozármisleny FC)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2023-06-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This