Nagy Gábor Emléktorna: egypontos Alba vereség a nyitányon

Szerző: Mátay Balázs

2022-09-15

Továbbra sincs jó passzban az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata a felkészülési mérkőzéseit illetően. Matthias Zollner együttese két nagyon sima zakóval zárta múlt héten a körmendi tornát, ma pedig a Nagy Gábor Emléktorna első meccsén 75-74-re kikapott a bosnyák KK Igokea gárdájától. Jól kezdett az Alba, de a szünetben már 9 pontos hátrányban volt, s bár voltak jó periódusai és a végjáték is nagyon szorosan alakult, nem tudta a maga javára fordítani az összecsapást.

Összességében DeCosey 17 (a képen), Philmore 16, Vojvoda 13, Ford 11 pontot szerzett, a többiek nem érték el a tízes határt. A válogatottban az Eb-n is kiválóan játszó, fiatal, új igazolású Somogyi Ádám jól mozgott, 6 pontig jutott, de rajta is látszott, hogy még kell néhány hét, mire teljesen „kompatibilis” lesz a Falco után az Albával.

Ezen a meccsen már a sérült, operációja után lábadozó Szabó Zsolton és a napokban igazolt új légiós centeren, Kempen kívül mindenki bevethető volt az Albánál. Igaz, a válogatottól hazaesve még kell egy kis idő, mire Vojvoda, Pongó, illetve a már említett Somogyi és majd felépülése után Szabó összecsiszolódik az új légiósokkal, valamint a többi csapattárssal.

Ezek az utóbbi tesztmérkőzések mindenesetre mutatják, hogy a riválisok jelenleg jóval az Alba előtt járnak, s komoly munkát kell elvégeznie Zollnernek és játékosainak, ha nem szeretne beragadni a bajnoki rajtnál, két hét múlva.

A másik meccsen a Szolnok főlényesen, 96-78-ra verte az osztrák Swans Gmundent, amely holnap lesz az Alba ellenfele 19.00 órakor a Gáz utcai csarnokban.

(Fotó: Alba Fehérvár)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2022-09-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami