Mezőkövesden nyert a Vidi

Szerző: Mátay Balázs

2022-04-17

A hetes vereségszéria sokkját követően lassan ki lehet jelenteni, hogy kezd kiegyenesedni a Mol Fehérvár FC teljesítménye a labdarúgó NB I-ben. Nikolicsék az elmúlt négy meccsükből hármat megnyertek egy döntetlen mellett, mindezt úgy, hogy háromszor idegenben léptek pályára. Ma az elmúlt fordulókban szintén jó formát mutató Mezőkövesd vendégeként sikerült betakarítaniuk, 2-1-es győzelmükkel utol is érték a 4.-5. helyen álló ZTE-Újpest kettőst. A piros-kékek góljait Kodro és Petrjak szerezte.

A találkozó nem hozott eget rengető színvonalat, az irama sem volt mindig első osztályú. Összességében az első félidőben, főleg Kodro góljáig Michael Boris legénysége volt egyértelműen a jobb, ezt követően ébredt a házigazda, amely 47 percig kapura sem lőtt! Ennek ellenére a hosszabbítás 3. percében elég volt egy kis figyelmetlenség a fehérvári hátsó alakzatban, Drazsics fejjel bevette az ezúttal is többször bizonytalankodó Kovács kapuját.

A második játékrészben már sokkal élénkebbek voltak a matyóföldiek, de a hajrához érve (78. perc) Nego második jobb oldalról jövő gólt érő átadását Petrjak lőtte szépen a kapuba, Dárdai nagy kihagyott ziccerét követően nem sokkal, 1-2 után pedig már nem tudtak válaszolni a vendéglátók, sőt, inkább a Vidi lőhetett volna egy harmadikat is, de Petrjak gyengén lőtt kecsegtető helyzetben 14-ről, középről a kapus kezébe. A nehezét jobban megcsinálta…

A Mol Fehérvár sikere megérdemelt, de a most már minimálisan kötelező 4. hely eléréséhez ennél stabilabb forma és főleg stabilabb védekezés kell az utolsó 5 meccsen. A következő, 29. fordulóban megyei rangadó lesz a Sóstón: a 2. helyen álló Puskás Akadémia vendégeskedik a Vidinél április 23-án, szombaton este 20.00 órakor.

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. július
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2022-04-17

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Alba: Omenaka is távozik

Alba: Omenaka is távozik

Lukács Norbert után újabb 21 éves fiatal távozik az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapatától: a 2 éve...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami