MÁV Előre röplabda: papírforma mindkét meccsen

Szerző: Mátay Balázs

2024-03-16

A MÁV Előre Foxconn Extraligás női és férfi röplabda csapata is szombaton este lépett pályára. Előbbi az elődöntő első összecsapásán a bajnoktól játszmát lopva 3-1-re kapott ki a Vasastól, míg utóbbi szintén 3-1-re nyert a Kecskeméti RC ellen a negyeddöntő nyitányán. Mindkét párharcban az a csapat jut tovább, amely előbb eléri a harmadik sikert.

A Loki hölgyei úgy léptek pályára a toronymagas favorit Vasas otthonában, hogy a címvédő éppen néhány napja nyerte meg a Magyar Kupát és előtte a teljes alapszakasz 14 mérkőzésén összesen hat szettet bukott, ebből kettőt hazai pályán. A MÁV Előre volt az egyik csapat, amely egy játékrészt el tudott venni az angyalföldiektől, a mostani meccs után pedig az egyetlen, amely elmondhatja magáról, hogy két mérkőzésen is sikerült szettet rabolnia a bajnoktól.

Lukasz Przybylak együtteséből a pontgyáros Maia Dvoracek először hiányzott a szezon során, sérülés miatt, ennek ellenére álomszerűen alakult az első játszma, amit a végül 14 pontig jutó, horvát Markovic vezérletével simán behúzott a Loki 25-19-re. Ettől alaposan felébredtek a fővárosi piros-kékek és nagyon odacsaptak a második szettben, 25-15-re nyertek.

Csakhogy a MÁV Előre nem omlott össze, sőt! A harmadik játékrészben sokáig vezetett, de végül fej-fej mellett haladva 25-23-ra a hazaiaké lett ez a szett is, ami után már nem volt elég hitük a fehérvári lányoknak, hogy van visszaút, úgy pedig nem is lehetett, a Vasas kíméletlenül kihasználta lélektani előnyét és 25-11-el lezárt a meccset. Előny a favoritnál, de megmutatkozott, hogy nem legyőzhetetlen!

A második mérkőzésre március 19-én, csütörtökön a VOK-ban kerül sor.

A MÁV Előre Foxconn férfi alakulata is beváltotta a papírformát, esélyesként, hazai pályán 3-1-re verte a Kecskeméti RC-t, így összesítésben megszerezte a vezetést.

Ez sem volt gálaröpi végig, a KRC jól küzdött és két 25-20-re elvesztett szett után ugyanilyen arányban megnyerte a harmadikat. Hogy ne legyenek illúzióik a kecskeméti srácoknak, a 27 pontos Koci és a 15 egységet termelő Pesti vezérletével a negyedik játékrészt is 25-20-ra húzta be az új vezetőedző, az argentin-olasz Omar Pelillo első tétmeccsén a kék-fehér egylet, beállítva a 3-1-es végeredményt.

A második mérkőzésre kedden, Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban kerül sor 19.30 órakor.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2024-03-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami