MÁV Előre: elúsztak a hajók

Szerző: garanddesign

2021-04-05

A MÁV Előre SC női és férfi röplabda csapatai egyaránt vereségeket szenvedtek az NB I és az Extraliga közötti „átjátszásban”, melyek azt hivatottak eldönteni, az elitosztály sereghajtói és az NB I élgárdái közül kik léphetnek feljebb, illetve kik folytatják a az első liga alsóházában. A székesfehérvári alakulatok tekintetében a kérdés már el is dőlt: mind a nők, mind pedig a férfiak maradnak az NB I-ben. Előbbiek tekintetében mindenképpen csalódás ez, hiszen remekeltek a bajnokság során, s meg is nyerték az alapszakaszt, ám jött a három tornás körbejátszás az első 3 helyezett között, s az első két tornán mindkét riválisától kikapott Farkas Mihály együttese (most mindkét találkozón 1-3 lett a végeredmény), a zsinórban elszenvedett négy zakó után pedig hiába jön még egy hármas körmeccs, annak már csak a TFSE és a Gödöllő számára lesz tétje. A férfiaknál kevésbé meglepetés, hogy a listavezető és a feljutásra leginkább esélyes Kecskemét 3-0-ra legyőzte a Lokit.
Itt fontos megjegyezni, hogy az első játszma nüanszokon dőlt csak el a Kecskemét javára, de a másik két szettben is egyenrangú ellenfél volt Gelencsér Balázs csapata, amelynek matematikailag van még esélye a legjobbak közé érni, ám ehhez mind a négy hátralévő meccsét meg kellene nyernie, úgy, hogy a DEAC és a KISTEXT ne nyerjen több meccset. Valljuk meg őszintén, ez a forgatókönyv a csodával volna egyenértékű, legkevésbé sem valószínű, tehát itt már tényleg csak a matekozás mehet, más nem.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-04-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami