Magabiztos Alba siker a csúcsderbin az alapszakasz zárásán

Szerző: Mátay Balázs

2024-03-30

Sima, 93-80-as győzelmet aratott hazai pályán a címvédő, alapszakaszgyőztes Falco KC ellen az Arconic-Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I felsőházának szuperrangadóján, az alapszakasz zárásán szombat este. Mivel az már két hónapja (!!) eldőlt, hogy  ez a két egylet végez az első két helyen, majd az Alba múlt heti, zalai vereségével matematikailag az is, hogy a szombathelyiek nyerik az első etapot, igazából tét nélküli, de – mint mindig – lélektanilag mindenképpen fontos presztízsderbit vívott egymással a legutóbbi két finalista, a két nagy rivális.

Parádésan nyitott az Albában Chambers, aki csapata első kilenc pontját szerezte, büntetőkből, duplákból és egy triplából is betalált. 9-6-nál éppen a legjobbkor jött Roberts triplája, amivel bő 3 perc elteltével máris 12-6-ra elhúzott Alejandro Zubillaga együttese. 20-11 is volt nem sokkal később, de két pontig visszazárkózott a Falco, de a vége is jobban sikerült a házigazdának, amely így 29-22-re vitte el az első negyedet.

A másodikban sem sokat változott a helyzet, pontosabb, koncentráltabb volt az Arconic-Alba, 37-27-nél Philmore közelije tette közé először a tízet, majd 5 perccel később 49-33-nál már 16 egységgel tartott előrébb a kék-fehér egylet, mint a sárga-fekete, végül 49-37-ig tudott visszajönni a nagyszünetig a bajnok.

Akármivel is próbálta az öltözőben felrázni fiait Konakov mester, a  fordulást követően tovább nyílt az olló a küzdő felek között, 3 perc elteltével 59-39-nél már hússzal ment az Alba! Dickey szerzett lepattanót a saját palánkja alatt, majd a másiknál Vojvoda passza után eredményesen fejezte be a támadást. Innen már sejthető volt, hogy bár a Falco akár képes is volna rá, de nem ez lesz az a nap, amikor ezt bizonyítja. 12 pont alá nem tudott „benézni” a vendégcsapat, az utolsó játékrész előtt 75-59-re vezetett a székesfehérvári társulat.

Az utolsó 10 percben a vendéglátók simán őrizték előnyüket, amiből 19 egységnyi vezetést követően tudott a végéig még egy keveset lefaragni a Falco.

Régen nyert ilyen simán az Alba, amely a végül nem kis izgalmak után a 7. helyre befutó NKA Universitas Pécs ellen kezdi a rájátszást a negyeddöntőben, április második hétvégéjén. A pontos menetrend még nem ismert.

A további negyeddöntős párosítások: Falco – Bp. Honvéd, Szolnok – Sopron, ZTE – DEAC. Amennyiben az esélyesek jutnak tovább minden párharcból, az Alba a Szolnokkal csaphat össze a döntőért, de ennyire még nem érdemes előre szaladni, előbb túl kell jutnia a Pécsieken.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2024-03-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami