Labdarúgás: Varga Kevin, Bogdán, Eppel, Pátkai és Feczesin is csapat nélkül

Szerző: Mátay Balázs

2023-09-14

Az átigazolási időszaknak vége, mégis számos jó nevű, válogatottat megjárt, sok nagy csatában edződött magyar labdarúgó van még csapat nélkül. Mivel a Fehérvár FC szurkolói még reménykednek abban, hogy lehet még néhány poszton erősíteni a „szabadügynökök” közül, érdemes végig futni a jelenlegi csapat nélküliek névsorát.

A Transfermarkt adatbázisa szerint a jelenleg is 1 millió euróra taksált válogatott bal oldali szélső támadó, Varga Kevin a legértékesebb, legpiacképesebb „portéka” a piacon. Az igen gyakran csapatot váltó futballista tavasszal Debrecenben játszott, de nem akart maradni, mondván újra külföldre menne. Csakhogy a jelek szerint nem kapkodnak érte, ami érthető, ha abból indulunk ki, hogy sem két törökországi csapatában, sem pedig a svájci Young Boys-ban nem alkotott maradandót, sőt… A törökországi 2 éve és a Svájcban töltött alig néhány hónapja alatt 73 tétmeccsen 6 gólt és 5 gólpasszt tudott felmutatni. Az elmúlt fél idényében pedig Debrecenben 12 bajnoki meccsen 2 találat állt a neve mellett. Egy válogatott támadó kulcsjátékostól ez kevés, nagyon kevés.

Mindazonáltal a legjobb korban van, 27 éves, gyors szélső, akiből egy jó edző, egy vele kompatibilis csapatban többet ki tud hozni, mint amit eddig mutatott. A Vidi szempontjából valószínűleg nem téma a leigazolása, részint azért, mert ő továbbra is külföldre menne, részint pedig éppen az ő posztján ott van a szintén válogatott, ugyancsak korábban külföldön szerepelt Schön Szabolcs, aki ráadásul még fiatalabb is, mint Varga, hiszen csak ősszel lesz 23 esztendős. Akár úgy, egy közepes ciprusi vagy osztrák csapatnál még juthat valamire Varga, ha pedig végképp nem kell sehol külföldön, akkor talál magának itthon is olyan csapatot, ahol az ő posztja a szűk keresztmetszet éppen.

A listán talán második legnagyobb név, Bogdán Ádámé. A válogatott kapus végig ücsörgött 3 évet a Fradi kispadján Dibusz mögött, mégis közben még egyszer a válogatottban is védhetett. Összességében közeledik a 56. születésnapja felé, aligha kapkodnak már érte a csapatok. Mindazonáltal a korábbi komoly külföldi tapasztalatát, rutinját (Bolton, Wigan, Liverpool, Hibernian) még 1-2 szezon erejéig tudná kamatoztatni egy hazai klubba. Mivel Tóth Balázs személyében fiatal és jó kapust igazolt a Vidi, a fehérvári szerepvállalás nála sem túl sanszos.

Éppen úgy, mint a klub korábbi remek középpályása és csatára, a már 35 éves Pátkai és a 37 esztendős Feczesin esetében, ők alighanem már csak alacsonyabb osztályban vezethetnek le, profi klubtól már nem várhatnak ajánlatra, legalábbis játékosként nem. Korábban szintén volt válogatott és a DVSC csúcséveiben a csapat kulcsjátékosa Szakály Péter. Most már ő is 37 éves, már egy éve nincs profi csapata, nagy kockázatot nem vállalok, ha kijelentem: nem is lesz. Éppen úgymint a szintén 37 éves ex válogatott szűrőnek, Zsidai Lászlónak, vagy az U20-as Eb-bronzérmes, 37 x-es válogatott Koman Vladimirnek, aki egykor 3 milliót is ért, játszott a Sampdoriában, a Monacóban vagy a Krasznodarban. Bár 34 éves kor még nem jelentené érdemi karrierje végét, évek óta csak zuhanó minőségű produkciója miatt nem számíthat már érdemi profi csapatra.

Még csak 31 éves Kovács István, de annyit volt sérült, annyi problémája volt, kiváltképp az elmúlt 3-4 évben, hogy a hatalmas tehetségnek indult, majd végül „csak” 15 válogatottságig jutó támadó középpályás a győri kölcsönjátékát sem töltötte ki, már nem tért vissza a Vidihez sem, sőt, január óta nincs csapata, igaz, úgy hírik, nem is nagyon lesz, mivel sérülései okán már nagyon rossz állapotban van a lába.

A kora alapján még lehúzhatna pár jó szezont a legmagasabb szinten is a válogatott csatár és védő, Eppel Márton (31) és Poór Patrik (29), vagy a nagy talentumnak indult kapus Antal Botond (32), ám ők már a legutóbbi 2-3 idényükben nem mutattak semmi érdemit, tartósan gyenge formájuk miatt egyelőre nem is kapkod utánuk senki.

Érdemben ők azok, akik jó nevű, válogatott múlttal rendelkező magyar focisták, jelenleg csapat nélkül, szabadon igazolhatóan. Őszintén szólva, nem sok spirituszt látni bennük vagy a koruk, vagy korai kiégésük miatt.

A nemzetközi mezőnyben magyar csapat számára elérhető, ismert név nincs a szabad játékosok között, akiket pedig senki sem ismer, csak az ügynökük dob piacra jó portékaként, azok mind lutrik.

A konklúzió tehát az, hogy érdemi erősítésre Fehérváron és másutt is várni kell télig, amikor újra megnyílik az átigazolási piac.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by Mátay Balázs

2023-09-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This