Kosárlabda: Sopronban is simán nyert az Alba!

Szerző: Mátay Balázs

2023-03-04

Az edzőváltás után ismét lendületbe jött az Arconic-Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I felsőházában. Az alapszakasz 22. körében a mumusnak számító Sopron vendégeként nyert nagyon simán, 91-72-re Alejandro Zubillaga legénysége.

A fehérvári csapat végig vezetett, a hajrá előtt már 28 ponttal, így még egy kis lazítás is belefért az utolsó negyedben. Nagyon sima meccs volt, jó fehérvári teljesítménnyel. A kék-fehéreknél  ismét Vojvoda volt a vezér, ezúttal 18 ponttal, de DeCosey 17, Philmore 15, Ford és Somogyi 14-14 pontja is nagyon kellett a fölényes sikerhez, amely által stabilizálta 4. helyét a tabellán, s négy fordulóval a zárás előtt kétmérkőzésnyi előnye van a mögötte sorakozó Atom, KTE, DEAC, Körmend négyes előtt.

Előrefelé is kacsintgathat még bőven az Alba, mivel a Szolnokot legyőző ZET egyetlen győzelemmel jár előrébb, az Olaj pedig bár hárommal, még lesz egy Alba-Szolnok is március 25-én… Mindazonáltal a realitás a 3. vagy a 4. hely, hiszen az, hogy a Tisza-partiak négyből háromszor bukjanak, kevésé valószínű, ami mellé persze kellene, hogy az Alba minden meccsét nyerje meg.

Először a Nyíregyháza elleni hazait március 11-én 17.00 órakor, majd a DEAC elleni idegenbelit is (március 18., 18.00), a Szolnok elleni és a Falco elleni hazaiakat március 25-én és április 1-jén. Az utolsó három kutyanehéz lesz, kétségtelen.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-03-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami