Idén is bukásra áll az AFKC

Szerző: Mátay Balázs

2022-01-22

Sokan azt hitték, hogy nem lehet annál gyengébb szezont produkálni, mint a tavalyi – és megszakításáig a tavalyelőtti – volt, az Alba FKC rácáfolni látszik erre a vélekedésre, miután az NB I-es bajnokság – egy meccs híján -felénél csak jobb gólkülönbségének köszönhetően nem áll kieső helyen. Ma éppen a tartaléksorával szereplő Siófok vendégeként kapott ki 34-30-ra. Ráadásul legjobb összeállításában is szenved a Balaton-parti egylet, éppen 2 ponttal állt csak a fehérvári egylet előtt az összecsapásuk előtt, mégis simán nyert.

Nagyon úgy tűnik, a nyáron kinevezett horvát szakember, Boris Dvorsek is könnyűnek találtatik a feladatra, vele semmivel sem megy jobban a szekér, mint bárkivel az ezt megelőző 3 évben. Ennél sokkal jobbat érdemel a 2000-es évtizedben élcsapatnak számító, rendre az első 5-be végző, 2005-ben EHF-kupát is nyerő csapat. A fiatalok nevelése nehezen megy, ha mégis előkerül egy tehetség, nem sokáig marad, eligazol, miközben az igazolások is rendre csődöt mondanak. A visszatérő Triscsukon és a kapus Pijevic-en kívül az elmúlt 3-4 évben igazából egyetlen nemzetközi mércével mért jó játékost sem sikerült leigazolniuk a vezetőknek.

Valami nagyon nem jó irányba megy a Köfém csarnokban. De persze még előttünk a szezon második fele, lehet javítani, csakhogy az ellenfelek nem változnak, s ha pl egyik újoncot sem sikerült megverni ősszel, akkor mire lehetnénk bizakodóak? Ennél nemcsak több, sokkal több kell a folytatásban, bravúrok is, különben jöhet az izgalom az utolsó fordulóig.

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. szeptember
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Written by Mátay Balázs

2022-01-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami