ICEHL: változott a Volán negyeddöntőinek menetrendje

Szerző: Mátay Balázs

2024-03-01

Gazdasági és sportszakmai okokat előtérbe a helyezve az ICEHL liga illetékesei változtattak a Hydro Fehérvár AV19 HC Pustertal elleni negyeddöntős találkozóinak menetrendjén. A megszokott, és előzetesen kihirdetett váltott pályaválasztás helyett két hazai meccsel kezd a Volán március 3-án vasárnap és 4-én, hétfőn 17.30-kor, illetve 19.15-kor, majd két pihenőnap után következik két brunecki összecsapás márcis 7-én és 8-án, egyaránt 19.45-kor.

A váltott pályaválasztás ezt követően ép életbe, ha négy mérkőzés nem lesz elég egyik csapatnak sem a továbbjutáshoz. Ebben az esetben március 11-én 19.15-kor Fehérváron randevúznak, majd 13-án 19.45-kor Bruneckben, ha öt mérkőzés után sincs döntés. Amennyiben annyira kiélezett lesz a párviadal, hogy a hetedik ütközet dönt, akkor azt a Volán pályaválasztásával március 16-án 17.30-kor kezdik a küzdő felek az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

A csütörtöki választás után a liga, az elmúlt évek gyakorlatától eltérve felvetette a hazai-idegenbeli ritmus megváltoztatását, egyrészt gazdasági, másrészt sportszakmai okokat előtérbe helyezve. A csapatokkal konzultálva az a döntés született, hogy a két, egymástól közel 700 kilométerre fekvő ellenfél érdekeit nézve változtatnak az előzetesen tervezett menetrenden.

A másik három párharc (Klagenfurt-Vorarlberg, Salzburg-Linz, Bozen-Villach) esetében a megszokott menetrend szerint váltott pályaválasztással halad majd a negyeddöntők menete.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2024-03-01

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami