ICEHL negyeddöntő: újabb izgalmas Volán győzelem a hajrában

Szerző: Mátay Balázs

2024-03-04

Az, hogy a rájátszás más kávéház, mint az alapszakasz, eddig is egyértelmű volt, ám akik korábban nem igazán értették, miért, azoknak bőven elegendő volt megtekinteniük a Hydro Fehérvár AV19 – Pustertal negyeddöntős sorozat első két összecsapását az osztrák nemzetközi jégkorong ligában (ICEHL), máris pontosan tudták a választ. A vasárnap esti, hosszabbításba torkolló 3-2-es Volán siker után hétfőn ugyanez az eredmény született, nem is akármilyen izgalmakat és küzdelmet követően. A győztes találat 3 másodperccel a végső dudaszó előtt született, így 2-0-ás összesített előnnyel utazik a dél-tiroli Bruneckbe a következő két összecsapásra Kiss Dávid alakulata.

Ezúttal is bebizonyosodott, hogy az alapszakaszban és azt megelőzően a tavalyi idény két playin meccsén hiába nyert simán, a rendes játékidőben a Volán a HC Pustertal ellen, a rájátszásban ez nem sokat ér. A negyeddöntős párviadal első két, fehérvári találkozója nüanszokon múlott. A kék-fehérek mentális erejét és minőségét mutatja, hogy mindkét meccset hátrányból, 1-2-ről fordította a maga javára a véghajrában.

Ezúttal az olasz gárda szerezte meg a vezetést igen korán, már a 3. percben Sill jóvoltából, s jól is játszott az első játékrészben, amit mutat a 9-15-ös kapuralövési mutató is. Bizony Roy kapus több nagy védésére is szüksége volt ekkor a vendéglátó csapatnak.

A folytatásra maximum fokozatra kapcsolta a Volán és Hári remek előkészítése után (a kaput megkerülve tálalt a szlovén csatár elé) Kuralt góljával rögtön a második harmad kezdése után egyenlített. Ez meg is fogta kissé a Pustertalt, a hazaiak voltak jobbak, mégis Morley góljával a vendégek vették vissza a vezetést a 33. minutumban. Ezt követően aztán nagyon kapart az egyenlítését a házigazda, sokáig nem talált fogást ellenfelén.

A jég – ha csak képletesen is – az 53. percben tört meg, amikor éppen emberhátrányban volt a Volán. Hári lépett meg egy szerzett koronggal és beverte az egyenlítő találatot! Most viszont nem volt szükség a hosszabbítás izgalmaira, mert a véghajrában szűk négy perccel a befejezés előtt Catenaccinál elszakadt valami, sportszerűtlenül letaglózta sípszó után Robertsont, amiért 5 perc + végleges kiállítással bűnhődött, míg Frycklund akasztásért kapott kettő percet ugyanakkor. Szenzációsan védekezett kettős hátrányban is a Pustertal, már úgy tűnt, újra a ráadás dönt, amikor – már csak szimpla előnyben – 3 másodperccel a vége előtt Kuralt kapott korongot a kapu előtt, estében is hátra passzolt, az érkező Campbell pedig a hálóba bombázott! A csarnok tetőszerkezete is talán bemozdult, akkor hangrobbanást okozott a Volán szurkolók kitörő öröme.

El kell ismerni, nem volt rosszabb a Pustertal, de a legfontosabb, hogy így is nyert a Hydro Fehérvár AV19, 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban, de az, hogy nem lesz könnyű idegenben újabb győzelmet aratnia, az teljesen világos.

A következő összecsapásra Bruneckben kerül sor március 7-én, csütörtökön este 19.45-kor, majd másnap, ugyanebben az időpontban újra egymásnak feszül a két alakulat.

(Fotó: FAV19 – Soós Attila)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2024-03-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This