Hivatalos: Kalmár a Vidiben folytatja!

Szerző: Mátay Balázs

2023-08-11

2 + 1 éves szerződést írt alá a Fehérvár FC labdarúgó csapatához a kiváló, válogatott támadó-szervező középpályás, Kalmár Zsolt, aki az utóbbi évek egyik legjobb igazolása lehet a piros-kékek számára. Kalmár a dunaszerdahelyi DAC-tól érkezik, ahol igazi klublegendaként tekintenek személyére, amire rá is szolgált, éveken át vezére, csapatkapitánya volt a csallóközi gárdának, ám a most kezdődött idényben érezhetően kevesebb lehetőséget kapott Gula edzőtől, mint korábban, így a távozás mellett döntött, a két klub pedig meg tudott egyezni az átigazolásáról.

A 28 éves Kalmár két EKL-meccsen kezdőként, két szlovák bajnokin cserként lépett pályára a futó idényben, s ha alighanem már vasárnap este, a Vidi kecskeméti vendégszereplésén pályára lép új csapatában.

Nagyon kellett már a Vidinek egy ilyen kaliberű, remek rúgótechnikájú, kiválóan irányító, ugyanakkor gólerős játékos, aki nem légiós, hanem a magyar gerincet erősíti. Amennyiben már nem távozik kulcsjátékos a csapattól ebben az átigazolási szezonban és a védekezését rendbe tudja rakni a Fehérvár FC (egy válogatott védő igazolása is várható még augusztusban), akkor ez a gárda bárkivel felveszi a versenyt az NB I-ben és a két nyitó vereség dacára ott lehet az élmezőnyben az idény végére.

Talán nem volt hiábavaló a sok kritika, amelyet mi is megfogalmaztunk a keret hiányosságaival kapcsolatban. Mégha fél éves fáziskéséssel is, de a vezetők belátták, amiről többször írtunk: az eredményesség érdekében szükséges minőségi kapust, támadót és egy fazonszabász, rutinos középpályást igazolni. Most, az elmúlt két hétben mind a három posztra sikerült Juhász Rolandéknak minőségi játékost szerződtetniük.

Mostantól nincs más dolguk a menedzsment tagjainak, mint nem elrontani a végre alakuló pozitív tendenciát. Nem szabad már további kulcsjátékosokat kiárusítani, Kodrót és Schönt eladni, s ha nem feltétlenül elkerülhetetlen, a védelemben jó teljesítményre képes, ám úgy tűnik, távozni vágyó Serafimovon túladni. Az eddigi két bajnoki tűélesen megmutatta, hogy a Vidi védekezése a jelenlegi állapotában gyenge, így luxus volna egy válogatott védőt elpasszolni, hacsak nem jön a helyére minőségi pótlás, amire információink szerint esély is van, egy újabb, a válogatottnál számításba vett középső védő leigazolásával.

Egyébként ha mindenki egészséges, éppen a hátsó alakzatban van még bőven tartalék és minőség, hiszen a sérüléséből felépült, már bevethető, de egyelőre még csak a cserepadra ültetett csapatkapitány, Fiola Attila és az ugyancsak válogatott, szintén gyakran „porcelánlábú” Hangya Szilveszter is Grzelak edző rendelkezésére áll, s ha mindketten teljes mértékben bevethetőek lesznek és Hangya is marad (merthogy voltak, vannak kérői), akkor össze kell, hogy álljon az eddig harmatosan funkcionáló védelem.

Akárki bármit is mondjon, az a csapat, amelynek van egy Tóth Balázs, Fiola, Csongvai, Flores, Kalmár, Schön, Kastrati, Kodro „kemény magja”, mellettük pedig egy szintén jó teljesítményre képes Spandler, Zeke, Houri, Karamoko négyese, az nem kell, hogy tartson senkitől ebben az NB I-es mezőnyben! És itt még a tehetséges és fejlődőképes fiatalokat, a Fradi ellen végre valamit mutató Christensent, a szeszélyes, de jó képességű Katonát, valamint Pető Milánt, Szabó Leventét, Kovács Bencét és Berki Marcellt nem is említettük…

Bambock annak dacára nem játszott még bajnokin, hogy Grzelak kérésre igazolták, így róla nem lehet nyilatkozni, hová is soroljuk, de Kovács D., Rockov, Larsen, Pinto és Bese legjobb esetben is csak kiegészítő emberek lehetnek, cserepadról beszálló percemberek, vagy posztrivális sérülése esetén bevetendőek, aligha sajnálná őket bárki is, ha távoznának. Az ő bizonyított tudásuk jelenleg nem üti meg azt a szintet, amivel erősítést jelentenének a csapat számára. A két, már említett válogatott, de jelenleg jegelt (bár Hangya hivatalosan még nem épült fel sérüléséből) védőt, Serafimovot és Hangyát sem feledékenységből nem soroltam sehová, mert ők könnyen lehet, hogy még augusztusban eligazolnak a Viditől.

Meglátjuk, mindenesetre már dereng némi fény az alagút végén a piros-kék szimpatizánsok számára. Ez pedig még fokozódhat is, amennyiben a várt és tudomásunk szerint „közeledő” új főszponzor (szponzorok) is megérkezik némi többlet tőkével, illetve a még függőben lévő védő és támadó igazolások (mindegyikből várható hamarosan 1-1) realizálódnak.

Vasárnap este a kecskeméti (21.00) bajnokin mindenesetre már joggal reménykedhetnek a csapat háza táján pont, pontok szerzésében, dacára annak, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy a kapuban rögtön Tóth Balázs kezd, s Kalmár is mindjárt kezdettől a pályán lesz.

(Fotó: Fehérvár FC)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-08-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami