Hit, alázat, küzdeni tudás, nyerni akarás!

Szerző: Mátay Balázs

2022-07-25

A címben megfogalmazottak az Extraliga újonc MÁV Előre SC férfi röplabda csapatának vezetőedzője, Dávid Zoltán hitvallása, aminek a gyakorlatba való átültetése történelmi sikerre vezette a székesfehérvári klub csapatát. Nem csoda, hogy a tréner marad, a legfelső osztályban is ő vezeti a Lokit, melynek az első évben a biztos bennmaradás lesz a célja, ugyanakkor a tréner úgy véli, ennél is több van a csapatban, ami remélhetőleg vissza is köszön majd a meccseken.

– Teljesen más az Extraliga, össze sem lehet hasonlítani az NB I-gyel. Talán ami a legfontosabb, hogy felvegyük a tempót. Ezzel szerintem nem is lesz baj, nem vagyunk fizikálisan kevesebbek, mint a többi csapat. Ami ellenünk szól, az a tapasztalatlanság. Idő kell ahhoz, hogy megszerezzük a megfelelő rutint. Évekbe fog telni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne addig is eredményt elérni. Az első évben a bennmaradás lesz az alapvető elvárás, de én hiszem, hogy ez a gárda többre is képes és bízom benne, hogy ezt a játékosok is így gondolják! – mondta a klub honlapjának nyilatkozva Dávid Zoltán vezetőedző.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-07-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami