Fiola újra sérült, nem játszhat a válogatottban

Bár a hétvégi, Honvéd elleni bajnokit sárga lapos eltiltása okán hagyta ki a MOL Fehérvárban Fiola Attila, a magyar válogatottban is kulcsembernek számító védő-középpályás ma elhagyta a nemzeti együttes telki edzőtáborát, mivel térdsérülése van, aminek okán az orvosok úgy ítélték meg, hogy nem léphet pályára az észtek elleni barátságos, valamint a bolgárok elleni Eb-selejtező mérkőzésen.

A sérülés súlyosságáról nincs hír, a Vidi csapatorvosa, Dr. Kovács Tibor is csak annyit mondott a klub honlapjának nyilatkozva, hogy a nemzeti csapat orvosi stábjával egyeztetve Fiola a fizioterapeutás kezeléseket és a rehabilitációt a Sóstón folytatja. Közben persze lesz ideje sokat beszélgetni az új vezetőedzővel, Bartosz Grzelakkal is, akinek talán éppen ő tud a legtöbbet segíteni csapattársai mentális állapotának javításában, ami kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy a piros-kékek elinduljanak felfelé a tabellán.

A magyar válogatottban Fiola kiesésével egyedül Loic Nego maradt a Vidiből, s bár vele sincs minden rendben ebben az idényben, teljesítménye elmaradt eddig a korábban megszokott színvonaltól, a Honvéd ellen pedig fegyelmi okokból ki is hagyta a keretből Grzelak, neki reális esélye is van, hogy tovább növelje válogatottságai számát.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2023-03-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami