Férfi röpi: magyar siker Ciprus ellen, fehérvári pontokkal

Szerző: Mátay Balázs

2026-05-21

Az osztrákoktól elszenvedett minimális vereség után Ciprus ellen javított a közép-európai régió kiemelt megmérettetésén, a fonyódi MEVZA-tornán a magyar férfi röplabda-válogatott. Nemzeti csapatunk jó játékkal 3-1-es sikert aratott jó erőkből álló riválisa ellen. A mieinknél – egyben az egész mezőnyben -a legtöbb pontot (22) a MÁV Előre kiválósága, Varga Péter szerezte, de ugyancsak szépen termelt klubtársa, Kecskeméti Bálint, aki 12 ponttal zárt. Liberóként jól teljesített a harmadik fehérvári, Takács Milán is. A negyedik Loki-válogatott, Pesti Marcell nem lépett pályára.

A találkozó jelentős részében a magyar válogatott volt előnyben. A két fehérvári, Varga és Kecskeméti nagyon élt, magabiztosan és ponterősen teljesítettek, a liberóként szereplő Takács Milán szintén megbízható produkciót nyújtott.

Az első szettben végig a mieink vezettek néhány ponttal, és ezt 25-21-es részsikerre is váltotta. A másodikban már a ciprusiak is vezettek a játékrész közepén, de a hajrában megint a mi srácaink bizonyultak jobbnak. A harmadik etapban már váltva vezettek a küzdő felek, s bár itt is volt esély a részsikerre és a meccs lezárására 21-19-nél, de ezúttal a vendégek hajráztak jobban és 25-23-ra elvitték a szettet. Nem úgy a negyediket, amit szinte végig dominált a magyar válogatott, amely végül 25-18-ra behúzta ezt a szakaszt, ezzel együtt pedig a mérkőzést 3-1-re.

A MEVZA-torna nem áll meg, pénteken pihen nemzeti csapatunk, szombaton 16.30-kor Luxemburg, vasárnap pedig 19.00 órakor Horvátország lesz az ellenfele az immár világranglista pontokért is zajló eseményen.

(Fotó: MRSZ)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2026-05-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet