Férfi kosárlabda: az első csoda nem jött

Szerző: Mátay Balázs

2023-02-23

Komplett első sorra alkalmas – beteg, sérült, eltiltott és egyéb ok miatt távolmaradó – kulcsjátékosait nélkülözve nem csoda, hogy elmaradta a csoda: 89-64-re kikapott a világ élmezőnyébe tartozó Litvánia vendégeként a világbajnoki selejtező sorozat második csoportkörének utolsó előtti fordulójában a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Mindez azt jelenti, hogy a vb-re jutáshoz szükséges két csoda közül az első nem sikerült.

Maradt azért még esély egy kis csodára, ehhez vasárnap Szombathelyen le kellene győzni a bosnyákokat. Annyiban lesz könnyebb dolga Sztojan Ivkovics csapatának, hogy részint hazai közönség előtt kosarazhat, részint pedig a beteg Perl Zoltán valószínűleg már pályára léphet. Persze úgy, hogy Vojvoda, Hanga, Filipovity és Allen mindenképpen hiányozni fog, nem lett sokkal esélyesebb ellenfelénél, ugyanakkor egészen biztosan egy harcos, győzelemre törő alakulat fut neki a találkozónak.

Ott lesz majd a pályán vasárnap is az Alba Fehérvár két válogatottja, a Litvániában ma jól játszó, 13 pontot dobó Somogyi és a 6 pontig jutó Pongó, akik egyre nagyobb szerepet kapnak a nemzeti egyletben.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-02-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami