Négy győzelem után szenvedte el első vereségét az előszezonban az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata: Zlatko Jovanovic együttese hatalmas csatában, hosszabbításba torkolló összecsapás végén kapott ki 92-88-ra a Morgen Ferdinánd Emléktorna döntőjében a házigazda Atomerőmű SE-től.
Vojvodáék végig fej-fej mellett haladtak a paksiakkal, akik a mérkőzés jelentős részében néhány ponttal előrébb tartottak, ám a fehérvári gárda ott lihegett a nyakában, majd az utolsó másodpercben berámolt Pongó-triplával döntetlenre mentette a rendes játékidőt. A hosszabbítás előtt, illetve annak elején azonban már négy kipontozódó kulcsjátékosa (Scott, Filipovic, Pongó, Vujic), valamint a közben megsérülő Takács Martin, Takács Zsolt és Meleg Gergő nélkül játszott az Alba, ezt pedig már nem bírta el, így Pakson maradt a tornasiker.
A kék-fehéreknél Vujic 20, Filipovic és Szubotic 16-16, Pongó pedig 15 pontot szórt.
Az Alba Fehérvár legközelebb Szombathelyen a Horváth Zoltán Emléktornán lép parkettre szeptember 11-12-én. Az elődöntőben pénteken az osztrák Oberwart lesz az ellenfele.
(Fotó: Vasvári Márton)











0 hozzászólás