Először nyert idegenben az AFKC

Szerző: Mátay Balázs

2022-04-14

Már csak négy forduló van hátra a 26-ból, de most már biztosan nem történik meg az a szégyen az Alba FKC NB I-es női kézilabda csapatával, hogy idegenbeli siker nélkül telik el az idény: Józsa Krisztián együttese egyik közvetlen riválisát, az újoncként is szépen helytálló Budaörsöt verte saját otthonában 27-26-ra. Ehhez kellett egy jó adag szerencse, aminek a legfőbb összetevője a hazaiak hibáktól hemzsegő, gyenge játéka volt, így bármennyire is „tett meg mindent” annak érdekében a fehérvári egylet, hogy most is elcsússzon vendégként, végül a még nála is többet bakizó Budaörs hagyta el vesztesen a pályát.

Még szerencse, hogy már csak 4 kör van hátra, s ezzel a két ponttal immár 16 egységet számlál az AFKC, így már matematikailag sem eshet ki, mert amit kézilabda címén produkál mostanában, az ritkán első osztályú. A sereghajktó Vasas és a Szombathely egyaránt kikapott, ezzel legfeljebb –  de ez is csak száraz matek, nem több – a 12. helyezett érd kerülhet még a fehérvári lányok elé, a két utolsó már semmiképp. Jelenleg 10. a csapat, s felfelé még akár hármat is léphet, a realitás ennek a pozíciónak a megtartása.

A következő körben az AFKC a 3. helyezett DVSC-t fogadja majd, április 30-án, 18.00 órakor a Köfémben.

A forduló pikantériája, hogy a Ferencváros – Győri ETO szuperrangadót éppen úgy 5 góllal a Fradi nyerte meg (egy utolsó másodpercben nekik befújt „érdekes” hetessel), mint ahogy öttel nyert ősszel Győrben az ETO, így szinte biztosan a gólkülönbség dönt majd a bajnoki címről! Jelenleg 87 góllal jobb a győriek mutatója, de az FTC három találkozóval kevesebbet játszott. Eddig átlagosan alig 10 góllal nyert meccsenként a fővárosi gárda, így az utolsó öt meccsén kellene kb 20-as átlagra fellépnie, úgy, hogy az ETO csak szűk győzelmeket arat. Hááát, elég nehezen elképzelhető, de a szituáció az érdekes, ez kétségtelen.

A Győr még a Dunaújvárost fogadja, majd Debrecenben zárja a bajnoki szezont, a Fradi pedig Kisvárdára, Vácra, Szombathelyre és Budaörsre látogat, majd a végén a Vácot fogadja. Az ETO-nak a debreceni látogatás lehet „meleg pite”, az FTC-nek pedig a várdai és váci kiruccanás lehet kissé rázós, de a Budaörs sem az a csapat, amelyiket el szoktak gázolni, de ellene a 20 gólos siker összejöhet a Fradinak, még, ha hazai pályán elsőre „csak” 15 jött össze. A Szombathely ellen még van reális sansza az Elek-csapatnak egy 20 gólnál is nagyobb gólkülönbségű sikerre, a Vác elleni két találkozón és Kisvárdán aligha. Nem kizárt, de kevéssé esélyes, mint a másik két csapat ellen.

Mindez azt jelenti, hogy ha a Győr a hátralévő két meccsén nem veszít pontot, aligha képzelhető el, hogy a Ferencváros megelőzze gólkülönbséggel.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-04-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami